Baka András fenntartja véleményét a Legfőbb Ügyészségről, és közölte, hogy megnevezte

Baka András fenntartja véleményét a Legfőbb Ügyészségről, és közölte, hogy megnevezte

által K Sandor

Baka András fenntartja álláspontját a legfőbb ügyészi jelölésről

A köztársasági elnöki hivatal kedden kora délután közölte, hogy Baka András fenntartja az Országgyűlésben korábban elmondott véleményét, és már megtette javaslatát a legfőbb ügyész személyére. A Sándor-palota arra a kérdésre válaszolt, hogyan kommentálja az államfő a kormánypárti frakció és Magyar Péter álláspontját.

„A köztársasági elnök továbbra is fenntartja az Országgyűlésben elmondott véleményét. A legfőbb ügyész személyére megtette javaslatát, arról dönteni az Országgyűlés feladata és felelőssége” – áll a közleményben, amely szerint az államfő hivatalos döntéseiről a Sándor-palota a korábbiaknak megfelelően, kellő időben tájékoztatja a közvéleményt.

Szathmáry Zoltánt jelölte legfőbb ügyésznek

Baka András hétfőn közölte, hogy Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek. A jelölt korábban a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályánál főosztályvezető ügyészként, mellette pedig a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség büntetőjogi fellebbviteli főügyészhelyetteseként dolgozott.

Kedden Magyar Péter azt közölte, hogy arra kérik a köztársasági elnököt, állítson új jelöltet, mert a Tisza-frakció egyhangúlag úgy döntött, nem támogatják Szathmáry Zoltán jelölését. Az értesülések szerint a döntés hátterében az állhat, hogy Magyar Péter tudomást szerzett arról, hogy Szathmáry Zoltán testvére érintett az aranykonvoj-ügyben, ami miatt a jelölt politikailag vállalhatatlanná vált a Tisza Párt számára.

Magyar Péter új jelöltet kér

Magyar Péter nem sokkal később egy videóban jelentkezett, amelyben elmondta, tiszteletben tartják a köztársasági elnök alkotmányos jogkörét, és komolyan veszik azokat az érveket, amelyeket hétfőn a parlamentben elmondott.

„A döntésünk során azonban figyelembe vettük azt is, hogy az új legfőbb ügyésznek képesnek kell lennie helyreállítani az ügyészség iránti közbizalmat, garantálnia kell a szervezet politikai függetlenségét, és hiteles választ kell adnia azokra a szervezeti és működési problémákra, amelyek az elmúlt években felhalmozódtak” – mondta Magyar Péter, aki ismételten arra kérte Bakát, állítson új jelöltet a legfőbb ügyészi tisztségre.

Ezt is kedvelheted