Ruszin-Szendi feljelentést tesz a honvédelmi tárca korábbi beszerzései miatt
Hűtlen kezelés gyanúja miatt több ügyben is feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen a honvédelmi minisztérium korábbi beszerzéseinek átvizsgálása nyomán – jelentette be Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
A miniszter szerint egyre több visszásságra derül fény a korábbi vezetés alatt kötött szerződések átnézése során.
Szolgálati autó és személyvédelem magáncélú használata
Ruszin-Szendi állítása szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf előző honvédelmi miniszter a külföldi magáncélú útjain is igénybe vette a neki járó személyi védelmet, ami 32 millió forintba került az államnak. Emellett két vadászatot is a személyvédő katonák biztosítottak, ami összesen 42 millió forintba került.
A miniszter azt is elmondta, hogy az előző honvédelmi miniszternek magáncélra is járt szolgálati autó: havi 600-800 ezer forintért béreltek egy nagy értékű luxusautót Szalay-Bobrovniczky Kristófnak, amely információi szerint korábban a miniszter saját autója volt.
12 milliárd forintos tanácsadói megbízás
Ruszin-Szendi beszámolója szerint 12 milliárd forintért egy angol céget bíztak meg azzal, hogy írjon szabályzatot bizonyos katonai eszközök használatáról, tartson vezetői tréningeket, és angol mintára tervezzen egyenruhát. Az egyenruhát végül nem rendszeresítették. A miniszter nem a cég által elvégzett tanácsadói munka minőségét kifogásolta, hanem az erre elköltött 12 milliárd forintot sokallta.
Munkacsoport vizsgálja a szerződéseket
Ruszin-Szendi Romulusz július elején jelentette be, hogy külön munkacsoportot hoz létre az előző honvédelmi vezetés szerződéseinek átvizsgálására. Korábban az eltűnt, 500 millió forintért vásárolt katonai eszközök miatt tettek feljelentést.
„A közpénz ugyanis nem arra való, hogy magánkényelmet finanszírozzon. Ha pedig valaki ezt másképp gondolta, most itt az idő, hogy ezt a nyomozóknak is elmagyarázza” – írta a videóhoz a honvédelmi miniszter.
