Célzott rezsicsökkentésre lenne szükség az általános rezsiátvállalás helyett
A legolcsóbb energia az, amit nem fogyasztunk el feleslegesen – ez az alapgondolat dominálta az energiahatékonyságról szóló kerekasztal-beszélgetést, ahol a résztvevők azt értékelték, milyen kihívásokkal kell szembenézni ahhoz, hogy az ország hatékonyabban gazdálkodjon az energiaforrásokkal.
Hodina Péter, a K&H vállalati értékesítési igazgatója az augusztusi energiakrízisre hozott válaszlépéseket dicsérte, szerinte az ország zseniálisan oldotta meg a helyzetet. Vállalati oldalról az volt a lényeges szempont, hogy mennyi az áram ára, illetve adott-e az ellátásbiztonság, és mindkét dimenzióban jól vizsgázott az ország.
Nagyot ugrottak a hőszigeteléssel kapcsolatos megrendelések a Mastersplast szigetelőanyag-gyártónál – értékelte az augusztusi időszakot a vállalat alapítója, Tibor Dávid. Kiemelte, mivel vállalatként energiaintenzív gyártással foglalkoznak, nekik is fontos volt, hogy érdemben tudják csökkenteni a fogyasztásukat.
Az augusztusi fogyasztáscsökkentést ugyanakkor inkább csak a krízisre adott ideiglenes válaszreakcióként értékelte Pálffy Anikó, a Magyar Energiahatékonysági Intézet szakmai vezetője, mert érdemi lépések az energiahatékonyság növelésére nem születtek. Meglátásuk szerint érdemben generátorokat és napelemeket vásárolt a lakosság, ami csupán az egyéni ellátás biztosítását célozza, közben 40 milliárd forint extra költség keletkezett az importon keresztül az energiaválság alatt.
Fejes Tibor, az Electron Holding Zrt. kereskedelmi igazgatója szerint sem fenntartható az önkéntes fogyasztáscsökkentés, hiszen hosszú távon mindenki pénzből él. Hangsúlyozta, hogy vállalati ügyfeleik visszajelzései szerint nem az energiacsökkentés az előremutató út, hanem annak a biztosítása, hogy a szektor rugalmasan tudjon reagálni a krízishelyzetekre, például tárolási lehetőségekkel és energiaoptimalizálási megoldásokkal.
A fogyasztáscsökkentésre a legnagyobb lehetőség a téli szezonban nyílik Pálffy Anikó szerint, ugyanis korszerűsítésekkel félmilliárd köbméter gáz lenne megspórolható. Magyarország teljes éves fogyasztása 8-10 milliárd köbméter, vagyis ennek öt-hat százaléka lenne megspórolható. Jelenleg azonban a hazai épületállomány felújítási rátája egy százalék alatt van éves szinten, ami messze elmarad az évi 100-130 ezres számtól.
„Egy félpaksnyi energiát lehetne kiváltani, ha nem csúcsidőben hűtenénk az otthonokat” – fogalmazott Tibor Dávid, aki előremutatónak látja, hogy a Tisza Párt a választási programjában 100 ezer lakóépület korszerűsítését tűzte ki célul évenként.
Hodina Péter szerint igény, kapacitás és finanszírozási lehetőségek is vannak a korszerűsítés felpörgetésére, ugyanakkor probléma, hogy mi motivál például egy társasházat a megtakarításra, mivel az energetikai beruházások megtérülése jellemzően 8-10 év.
Fejes Tibor szerint a fókusz a vállalati felhasználás terén nem az energiacsökkentésre kellene, hogy kerüljön. A cél az, hogy kevesebb energiából legalább ugyanakkorra igényt lehessen kielégíteni. Kiemelte, hogy a cégek már megtették a legszükségesebb energetikai beruházásokat a 2022-23-as energiaválság következtében.
Pálffy Anikó szerint az épületenergetikai irányelv alapján a legrosszabb állapotú lakóházakkal kellene kezdeni. Úgy tudja, felül szeretnék vizsgálni az új kormányban ezt a szó szerinti értelmezést, és úgy alkalmazni, hogy az kategóriánként vonatkozzon a legrosszabb állapotú ingatlanokra. Átfogó korszerűsítési programra van szükség, mert az ingatlanvagyon nagy mértékben elhanyagolt.
Fejes Tibor a Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által is idézett gondolatot húzta alá: „a legolcsóbb energia a feleslegesen el nem használt energia”. A hosszú távú állami felújítási programot befektetésként kell felfogni. Szlovákiában például olyan program fut, amelyben szinte semmi önerő nem kell, és az állam biztosít kamattámogatott hitelt.
Pálffy Anikó szerint a lakossági takarékpénztár mint támogatási forma jó példa lehet a döntéshozók számára, ahol a beruházás egyharmadát az állam állta, egyharmadát a bank, az utolsó harmad pedig önerőből jött. A budapesti zöldpanel programot is kiemelte mint ígéretes pilot-projektet.
Tibor Dávid esélytelennek látja, hogy megszüntetné a Tisza a rezsicsökkentést, ám szerinte így is meg lehetne reformálni, csökkentve a pazarlást. „A rezsicsökkentés jelenleg valójában rezsiátvállalás. Nem csökken a rezsi, hanem más fizeti ki. A Tiszától valódi rezsicsökkentésnek kéne következnie” – fogalmazott.
Pálffy Anikó szerint minden energiahatékonysági szabályozással szembemegy a rezsicsökkentés a jelenlegi formájában, szociálisan célzottá kell tenni, és óriási tétel a költségvetésben erre szánt összeg, amit nem fog elbírni az államháztartás.
Hodina Péter szerint a védett árat akkor lehet kivezetni, ha levisszük az áram árát elfogadható szintre. Ehhez szükséges csökkenteni a rendszerhasználati díjat, valamint uniós forrásokat is fel lehetne használni rá.
