Hszi Csin-ping és Donald Trump a Fehér Házban tárgyal a mesterséges intelligenciáról
Hszi Csin-ping kínai elnök csütörtökön a Fehér Házhoz érkezett, ahol Donald Trump fogadta. A két vezető a tárgyalásuk előtt rövid beszédet mondott.
Az amerikai elnök elmondta, hogy a mesterséges intelligenciáról fognak tárgyalni a kínai elnökkel. A megbeszélés zárt ajtók mögött zajlik, később a vezetők az ovális irodában nyilatkoznak a sajtónak.
Trump a találkozó előtt arról beszélt, hogy szó lesz a mesterséges intelligenciát érintő stratégiai kérdésekről is, amelyek mindkét országra nagy hatással vannak. Méltatta kínai kollégáját, és kijelentette, hogy szerinte mindketten sokat tettek az országaikért. A Fehér Ház előcsarnokában azt mondta, hogy a mesterséges intelligencia hozzájárulhat a békéhez is, és az MI-t „szuper intelligenciának” nevezte.
Hszi Csin-ping beszédében kiemelte, hogy történelmi barátság jött létre Kína és az Egyesült Államok között. Bejelentette, hogy a következő napokban Kína két pandát küld az atlantai állatkertbe, ami pozitív diplomáciai gesztusnak számít. A kínai elnök több mint tíz évig nem járt az Egyesült Államokban, mostani látogatásának célja a két ország jó kapcsolatának előmozdítása.
Az előre megírt beszédben arra is kitért, hogy a világ jelentős változásaival szembesülve Kína és az Egyesült Államok mint két nagyhatalom történelmi felelősséget vállal az emberi fejlődés előmozdításáért. „Kína és az Egyesült Államok érdekei szorosan összefonódnak, és rengeteg lehetőség nyílik az együttműködésre” – fogalmazott a kínai vezető.
Az ott tartózkodásuk során az elnökök ellátogatnak az USA Nemzeti Levéltárába, ahol fontos történelmi dokumentumokat tekintenek meg az Egyesült Államok megalapításának 250. évfordulója alkalmából.
A látogatás előtti napon, szerdán jelentette be Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter, hogy az Egyesült Államok és Kína január 10-ig, további két hónappal meghosszabbítja a november 10-én lejáró kereskedelmi tűzszünetet. A megállapodásról a kínai miniszterelnök-helyettessel, Ho Li-fenggel folytatott washingtoni tárgyalásokon állapodtak meg.
