A ringlispíl ugyanaz, de a régi bunda inkább már csak látványosság a feketetói vásáron
Azzal a határozott szándékkal indultam el, hogy megpróbálom újrafotózni a feketetói vásárt. Nemrég ugyanis véletlenül felfedeztem egy sorozatot az 1988-as vásárról, és annyira lenyűgöztek a fotók, hogy szerettem volna valamit kezdeni velük. Adta magát, hogy megnézzem, miként változott az elmúlt közel négy évtizedben a vásár.
Autó hiányában elég körülményesnek tűnt eljutni Körösfeketetóra. A vonat, amely az 1988-as sorozatnak is fontos része, hiszen lényegében helybe vitte az embereket, sőt, sokan a vasúti töltésre pakolták ki a portékájukat, a Kolozsvár–Nagyvárad vonal felújítása miatt évek óta nem üzemel. Maradt a vonatpótló busz.
Némi izgalommal érkeztem meg a kolozsvári vonatállomásra reggel fél hét után. Hallottam már olyat, hogy a vonatpótlóról lemaradt valaki, mert beteltek a helyek. Végül minden flottul ment, hét előtt néhány perccel begurult a busz, és azokon kívül, akik előzetesen a Román Vasúttársaság járatára váltottak jegyet, lényegében mindenki mehetett. Jegyet mindenki vehetett a buszon.
A vásár már korábban elkezdődött, csütörtöktől vasárnapig a tömegeknek szóló fele zajlik, de az igazi kincsvadászok már korábban bevásároltak. Találkoztam olyan árussal, aki már a hétvégén kitelepült, de beszéltem olyannal is, aki kedd óta árulta a szerszámokat, meg persze sokan voltak, akik csak csütörtök reggelre érkeztek.
A feketetói vásáron mindig minden van, csak meg kell találni. Ez a vásár egyik alapvetése. Idén a keménycserép tányérokon akadt meg leggyakrabban a szemem. Az egyik árus szerint idén jobban is keresik a hagyományos keménycserepet.
Ott voltak az óriási mézeskalács ütőformák is, amelyek az egykori vásárok elmaradhatatlan csemegéit idézik. Megkérdeztem az árukat is, és kiderült, egy-egynek a havi fizetésemet súroló ára van, szóval csak megnéztem őket, mert szépek. A feketetói régiségvásár amúgy sem feltétlen olcsó, pláne nem az első napokban.
Az 1988-as sorozat készítőjét láthatóan lenyűgözték az óriási báránybőr bundák és subák. A bundák akkor még az egyik alapvető téli ruhadarabnak számítottak. Az egykori nagy prémes bundák kora mára lejárt. Subát mutatóban még most is árulnak, egy hosszabbért 1500 lejt kérnek, aki csak fényképet szeretne, annak 10 lejbe kerül. Van bunda is, igaz, már nem olyan, mint régen: vászonból varrt kabátba került a báránybőr, 300 lejes árat kérnek érte. Az árus szerint még érdeklődés is van irántuk, nekik megéri kitelepülni velük, de hozzátette, évről évre egyre kevesebben jönnek, egyre kisebb az érdeklődés, az első nap délelőtt még egyet sem sikerült eladni.
Kézimunka- és népviselet árusok manapság is rendszeresen visszajárnak, sokan ezzel egészítik ki a jövedelmüket. Az egyik széki néni elmondta, a rendszerváltás előtt még a szülei jártak, akkor neki nem volt ideje, gyerekeket kellett nevelni, most viszont szoktak jönni. Felidézte, hogy rendszeresen a helyiek csűrjeibe kéredzkedtek be, szénában vagy szalmában aludtak éjszaka. Ő sátorban fog aludni, amit a standja mellé húz majd fel. Arra a kérdésre, hogy nem lesz-e hideg, csak annyit válaszolt, legalább közel lesz az áruhoz.
Volt olyan is, aki lakókocsival szállt ki árulni, vagy a furgonjában töltötte az éjszakát. Sokan saját maguknak készítettek ételt egy tábori gázfőző vagy a tábortűz fölött.
Első pillanatban egyértelmű volt, hogy nem lesz könnyű dolgom a képekkel: a dombok és templom ugyanaz, és talán néhány épületet is be tudok azonosítani, de a felújítások megkezdése óta már a vasút sem a régi. Nehezen azonosítottam be azt a mezőt is, ahol tavalyelőtt még gyepen sétáltam, most már csak a port rúgtam. Az egykori fahíd még megvan, de mindenki a mellé épített új betonhidat használja, a Körös-partját pedig fák és buja növényzet szegélyezi. Hamar letettem arról, hogy pontosan azonosítsam a helyeket, inkább a helyzetek megörökítésére törekedtem.
Van, ami változatlan: a ringlispíl ugyanúgy forog, csak most magasabbra viszi az utasait, a lacikonyhák előtt is sorakoznak az emberek, a miccs- és a flekkenkínálat változatlan. A legnagyobb újdonságot a reklámsátrak alatt sorakozó márkázott asztalok és padok jelentik, meg az, hogy most már kártyával is tudtam fizetni az egyiknél. A népviseletet és kézimunkát árusító nénik most is ott vannak, ha mostanra már nem is azok, akik negyven éve fagyoskodtak, hanem a lányaik járják a vásárt, és a Házi áldást már nemcsak magyarul, hanem románul is kínálják, mert van kereslet rá.
