Egy gesztus kell hozzá, hogy a crush-nál több legyen
Ismerkedni nem is olyan egyszerű: sokszor pont annál az embernél bizonytalanodunk el, aki igazán tetszik. A közeledéskor egyszerre van jelen a kíváncsiság, a vonzódás és az elutasítástól való félelem.
A crush olyan emberre utal, aki vonzó, akihez jó lenne kapcsolódni, de még nem vagyunk vele igazából kontaktusban – a személyes ismertség sem feltétel. A crush-olás lefedi azt az élethelyzetet, amikor nem mondjuk ki nyíltan, nem kezdeményezünk, csak érezzük a vonzalmat. A magyar nyelvben ragozzuk is a kifejezést: „crushom van rá” vagy „crusholom”.
Két ember kapcsolatának skáláján az idegenség és az örök szerelem között helyezkednek el a stációk: ismeretlen, észrevettük egymást, szimpátia, crush, kölcsönös vonzalom, randizás, kapcsolat, szerelem, tartós kötődés. A crush több mint egy sima szimpátia, de még nincs benne mindkét fél, nem okvetlen kölcsönös.
Hol lehet ma ismerkedni?
Nemcsak a körülmények változtak meg, hanem a társadalmi szokások is. Túl sok időt töltünk a közösségi felületeken, ráadásul óvatosabban bókolunk, vagy lépünk oda valakihez, félve az elutasítástól. De mi van, ha ő ugyanígy érez és szintén nem mer kezdeményezni?
A crush-hoz jófajta izgalom társul: még csak kivetítünk dolgokat, elképzeljük, vajon mi lenne, ha. Ott van benne a kockázat, hogy ebből semmi nem lesz, de az esély is arra, hogy flört vagy randi kövesse.
Vannak veszélyek is
A vonzódás lehet csalóka vagy teljesen egyoldalú. Főleg az internetes crush-ok rejthetnek csapdát, hiszen az ott látott képekből, mondatokból vagy videókból építünk valamit fejben – az ismeretlenséggel járó titkok képesek felerősíteni a vonzódást. A valós vagy vélt jeleket figyelve könnyű túlértékelni apróságokat, túl nagy jelentőséget tulajdonítani egy kedves kommentnek vagy jó pillanatban érkező emojinak.
Mindig csak előre
Nehezen meghatározható a perc, mikor érdemes továbblépni a crush szintjéről. Ehhez kell a motiváció, tudatosítani, hogy a vonzódás igazából még nem kapcsolódás – ahhoz további lépéseket kell tenni. Sokszor tűnhet úgy, hogy lecsökkentek a személyes lehetőségek arra, hogy két ember csak úgy találkozzon. Legyünk bátrak, lépjünk túl a crush-on és mi magunk teremtsük meg a helyzetet, ahol a másiknak már van alkalma reagálni. Egy mosoly mindent elárul, ennek viszont feltétele egy szemtől szembeni beszélgetés, egy kávé vagy valami figyelmes gesztus.
Még nem kell lehozni a csillagokat
A játékos, fantáziákkal keretezett vágyódás eggyel van a közös kapcsolódás előtt, amolyan megelőző fázis. Pont ezért nem kell extrán nagy dolgokkal készülni, ha az ember továbblépne – nem szekérderéknyi rózsa, világmegváltó beszélgetés vagy valami őrületes ajándék jön utána. Elég egy jelzés, ami már komolyabb egy lájknál, vagy tízszer átfogalmazott kommentnél.
A figyelmesség még nem kötelez semmire. Ha már ott a táskánkban egy Crush, miért ne kapnánk elő és kínálnánk meg azt, aki tetszik? A gesztushoz indok sem kell, de ha mégis, ki mondana nemet egy csokis finomságra?
A többi már kettőtökön múlik
Októbertől kapható a BioTechUSA új, fehérjedús, alacsony cukortartalmú szelete, a Crush. Többrétegű, tölteléke krémes – a fehérjében gazdag ropogós belsőhöz izgalmas csokoládés külső társul.
A dubai csokoládé stílusú és a pisztácia-fehércsokoládé verziók egyaránt pisztáciapasztás krémmel készülnek, a mogyorókrém nugátos mogyorópasztás krémet kapott, míg a tripla csokoládé változat karakterét a tíz százalék kakaó adja. A dubai csokoládé stílusú, a mogyorókrém nugátos és a tripla csokoládés szeletet tejcsokoládé, a pisztácia-fehércsokoládés változatot pedig fehércsokoládé borítja. Az összes BioTechUSA Crush legalább 33 százalék fehérjét tartalmaz, cukortartalmuk pedig legfeljebb 2,3 gramm a 45 grammos termékben.
A fehérje nélkülözhetetlen szervezetünk számára, számos természetes élelmiszerben megtalálható. Aktív életmód és rendszeres testedzés mellett a megfelelő mennyiség bevitele különösen fontos, mert hozzájárul az izomtömeg, valamint a normál csontozat fenntartásához. Ha a kiegyensúlyozott és változatos étrend önmagában nem fedezi a megnövekedett fehérjeigényt, egy szelet praktikus kiegészítést jelenthet a napi étrend részeként.
A Crush elsősorban azoknak szól, akik tudatosabban szeretnének nassolni, de nem akarnak lemondani az édességekhez kapcsolódó ízélményről. Az aktív életmódot élők mellett azok számára is alternatívát kínál, akik csökkentenék cukor- vagy kalóriabevitelüket, és azoknak is remek, akik már régóta crush-olnak valakivel, és kezdeményeznének, hogy létrejöhessen végre a szerelem első harapásra. A cikk megjelenését a BioTechUSA támogatta.
