Filmpremier a Karakter Kortárs Minifesztiválon
A Karakter Kortárs Minifesztiválon nemcsak a Karakter novellapályázat eredményhirdetése és a szokásos programok – beszélgetés, olvasóklub, tárlatvezetés – várják az érdeklődőket, hanem egy filmpremier is. Itt látható először Magyarországon a Ha költő akarsz lenni című portréfilm, amely Bertók László költő életét, hagyatékát és mai megítélését dolgozza fel.
A film archív felvételeken és írókkal, költőkkel folytatott beszélgetéseken keresztül mutatja be a 2020-ban elhunyt szerző művészetét. A film gyakorlatilag főszereplője a költő fia, Bertók Attila, aki részletesen mesél arról, milyen volt egy elismert, híres költő fiaként felnőni, és milyen feladat ezt az örökséget gondozni.
Bertók László 1935-ben született a Somogy vármegyei Vésén. Fiatal kora óta költő akart lenni, 19 évesen azonban egy Rákosi-ellenes verse miatt nyolc hónapra bebörtönözték. Első kötete, a Fák felvonulása csak 37 éves korában jelenhetett meg. Tavaly, születésének kilencvenedik évfordulóján jelent meg az Összegyűjtött versek című gyűjtemény.
A filmet a november 7-i fesztiválon külön jegy megvásárlásával lehet megtekinteni. A vetítés 16:30-kor kezdődik, utána a film rendezőjével, Bartha Mátéval beszélgetnek. Bartha fotóművészként aktív, az Anima Mundi nevű projektjéről korábban már írtunk.
