Fotókon a parlament ülése fél évvel a választás után

Fotókon a parlament ülése fél évvel a választás után

által K Sandor

Magyar Péter-bingó és hangos bekiabálások a parlament ülésén

Napra pontosan fél évvel az április 12-i választás után, két hét kihagyás után ült össze ismét az Országgyűlés hétfőn. Az október 6-ai eseményekre való csendes emlékezést követően a napirend előtti felszólalásokig jelentősen fokozódott a hangulat a teremben.

Váratlan vendégként tűnt fel Nagy Attila Tibor elemző az ellenzéki szakértői páholyban. A Fidesz-frakció eközben Magyar Péter-bingóval készült, amelyet a miniszterelnök hosszú beszéde alatt ikszelgettek is. Pócs János egy ponton hangosan bingót kiáltott, majd a papírja másik oldalára írva üzent Magyarnak „hányinger” felirattal, ezzel Varga Judit egyik emlékezetes bejegyzésére utalva.

A miniszterelnök felszólalásaiban ismét nem kímélte sem a Fidesz-KDNP, sem a Mi Hazánk politikusait. Egy idő után elszakadt a cérna Juhász Hajnálkánál, aki bekiabálva kezdte kommentálni a kormányfő szavait. Magyar félbe is szakította a beszédét, miközben indulatosan a kórházban hagyott csecsemők és a gyermekvédelem problémáit vetette a korábbi kormánypárt szemére.

A napirend előtti felszólalások végeztével Magyar Péter elhagyta az üléstermet. Ekkor azonban megjelent a fideszes Gulyás Gergely, akit azóta, hogy lemondott a frakcióvezetésről, ritkán látni a parlamentben.

Ezt is kedvelheted