Tíz évig bujtatta lánya olasz apja elől, felfüggesztett börtönt kapott egy mezőtúri nő

Tíz évig bujtatta lánya olasz apja elől, felfüggesztett börtönt kapott egy mezőtúri nő

által K Sandor

Felfüggesztett börtönt kapott a nő, aki tíz éven át bujtatta kislányát az olasz apja elől

A Mezőtúri Járásbíróság kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 4 évi próbaidőre felfüggesztette, valamint 2 évre eltiltotta minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amely a 18. életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását vagy gyógykezelését foglalja magában azt a 43 éves, büntetett előéletű nőt, aki csaknem tíz éven át bujkált kislányával, és nem adta át őt olasz édesapjának.

A jogerős ítélet szerint a nő fittyet hányt a szülői felügyeleti jogát megszüntető, a gyermeket az apjánál elhelyező jogerős bírósági döntésre, és 2014 novemberétől 2025 júniusáig rejtőzködött a most 15 éves kislánnyal.

A lány úgy nőtt fel, hogy nem járhatott sem óvodába, sem iskolába. Kezdetben édesanyja tanította, majd tankönyvek és az internet segítségével egyedül képezte magát. Életét szűk környezetben, édesanyjával és annak családtagjaival, rejtőzködve élte, félve attól, hogy az általa csak az anyja rémtörténeteiből ismert édesapja vagy a hatóságok rájuk találnak, és elszakítják őt az édesanyjától.

Az ügyben 2026. július 21-én emelt vádat a Mezőtúri Járási Ügyészség. A 2026. október 6-án megtartott előkészítő ülésen a vádlott a váddal egyezően beismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A bíróság a nyilatkozatot elfogadta, és ítéletet hirdetett, amelyet az ügyészség, a vádlott és a védő is tudomásul vett, így az a kihirdetése napján jogerőre emelkedett.

A padovai vállalkozónak 13 évvel ezelőtt született lánya egy mezőtúri magyar nőtől Olaszországban. A pár kapcsolata később megromlott, és az anya egy vita után önkényesen magával vitte az akkor három hónapos lányát Magyarországra, majd minden kapcsolatot megszakított az apával.

Az olasz férfi minden követ igyekezett megmozgatni, hogy újra megtalálja lányát. Több tévéműsorban szerepelt, a közösségi médiában is folyamatosan kereste őt, magánnyomozót fogadott, 10 ezer eurós nyomravezetői díjat ajánlott fel, és még a pápának is írt levelet, hogy segítséget kérjen tőle.

2018-ban a magyar és az olasz belügyminiszter megállapodása alapján közös olasz–magyar nyomozócsoportot is létrehoztak a kislány felkutatására, de ez sem hozott eredményt. A magyar rendőrség 2019-ben egy szakértővel rajzoltatta le, hogy nézhet ki a kislány, és félmillió forintot ígértek annak, aki segít megtalálni őt. Az apa 2023-ban felhívást intézett az olasz miniszterelnökhöz is a lánya megtalálása érdekében.

A férfi az elmúlt években többször is járt az anya szülővárosában, Mezőtúron, hogy találkozhasson a lányával, de elmondása szerint előfordult, hogy a volt élettársa társaságában lévő robusztus férfi elkergette. Később a bíróságok az apának ítélték a lány felügyeleti jogát, az anya ellen pedig nemzetközi körözést adtak ki.

Az olasz és a magyar rendőrség 2025 nyarán közös akcióban elfogta a régóta körözött anyát Mezőtúron, a lánya is vele volt. Az anyát a rendőrök előállították a Mezőtúri Rendőrkapitányságra, ahová a gyereket is beszállították.

Ezt is kedvelheted