Megszavazta az ukrán parlament a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvényt
Az ukrán parlament hétfőn elfogadta azt a törvényt, amely a nemzeti kisebbségek anyanyelvi oktatásáról rendelkezik, és hosszú évek óta húzódó vitát rendez. A jogszabály értelmében minden iskola megkapja a nemzetiségi státuszt, ahol a kisebbséget képviselő diákok aránya meghaladja az 51 százalékot. Az ilyen intézményekben a dokumentáció is a kisebbség nyelvén készül, a tanórák ezen a nyelven folynak, és az órák közötti szünetekben sincs korlátozás a kisebbségi nyelv használatára.
Ha iskolai szinten nincs meg az 51 százalékos arány, nemzetiségi osztály indítható, ugyanazokkal a nyelvhasználati jogokkal. Ukránul az ukrán nyelv és irodalom, valamint az állampolgári ismeretek tantárgyak oktathatók. A nemzetiségi iskolákban az igazgatónak vagy helyettesének beszélnie kell az adott kisebbség nyelvét. Ukrán nyelven tartható órát csak akkor vezethetnek be, ha azt a szülők kétharmada támogatja.
Zelenszkij aláírta, keddtől hatályos
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aláírta a törvénymódosítást, és kihirdette, így keddtől hatályba lép. A jogszabályt az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke történelmi dokumentumnak nevezte, mert úgy szabályozza a nemzetiségi nyelv használatát, ahogyan attól a törvényhozók korábban ódzkodtak. A száz olyan iskolából, ahol magyar diákok tanulnak, csupán nyolcban nem éri el az 51 százalékos arányt; ezekben nemzetiségi osztályok szintjén biztosítható a magyar nyelv használata.
Magyar Péter: az ukrán fél előbb teljesítette vállalását
Magyar Péter a törvény elfogadása után az Országgyűlésben kiemelte, hogy az ukrán fél a tervezett év végi időpontnál előbb teljesítette vállalását, ami jó jel a két ország kapcsolatainak újjáépítéséhez. A fideszes képviselőkhöz szólva a rossz kapcsolatokért az előző magyar kormány felelősségét is felvetette. Hozzátette, hogy Orbán Viktor kormányfőként 2015 óta nem járt Ukrajnában, így a háború kitörése után Kárpátalján sem. Orbán Anita külügyminiszter a Rada szavazása előtt jelezte: fontos, hogy minden, amit kitárgyaltak, meg is valósuljon, és az ukránok betartsák a vállalásaikat.
További törvények jönnek 2027-ben
A júniusi politikai megállapodás szerint a nyelvhasználat oktatási kérdéseit az év végéig kellett rendezni, de a törvénykezési folyamat ezzel nem zárult le. 2027-ben további, a nyelvhasználat egyéb területeit érintő kérdéseket kell szabályoznia az ukrán törvényhozásnak, köztük a kisebbségek politikai képviseletét. A magyar diákok magyarul érettségizhetnek, és előkészületben van az a tervezet, amely szerint a magyar nyelv választható érettségi tantárgy lehet.
