Robbanószereket találtak a lengyel férfi lakásán, aki a vád szerint merényletet tervezett Donald Tusk ellen
Eddig csak gyanúsított volt, kedden viszont már hivatalosan is megvádoltak egy 66 éves lengyel férfit „az államhatalom erőszakos megdöntésével”. A lengyel ügyészekre hivatkozva beszámoltak arról, hogy a nyomozók robbanószereket is találtak a férfi lakásán.
A legsúlyosabb vádpont ellene az, hogy azt tervezte, robbanóanyagok segítségével megöli a lengyel miniszterelnököt, Donald Tuskot. Egy lengyel ügyészségi szóvivő azt mondta, a férfi házának átkutatásakor házilag készített robbanóanyagokat találtak. Azzal is vádolják, hogy az interneten népszerűsítette „a lengyelországi hatalom erőszakos megszerzésére irányuló ideológiát”.
A férfit még vasárnap fogták el, miután Tusk arról számolt be, hogy halálos fenyegetéseket kapott. Közben arról is beszámoltak, hogy már egy második gyanúsítottja is van az ügynek. Egy 46 éves lengyel férfit szintén azért tartóztattak le, mert köze lehetett a merényletkísérlet megtervezéséhez.
