Lehallgatókészüléket találtak az OpenAI vezetői tárgyalójában
Az FBI őrizetbe vette az OpenAI egyik alkalmazottját, akit azzal vádolnak, hogy lehallgatókészüléket rejtett el a cég vezetőségének tárgyalótermében.
A 35 éves szaúdi állampolgár, Abdulrahman Alfozan tavaly július óta dolgozott a ChatGPT-t fejlesztő vállalatnál. Az OpenAI szóvivője szerint szeptember 30-án, a terem biztonsági átvizsgálásakor fedezték fel a hangrögzítő eszközt. A cég szerint bizonyítékaik vannak arra, hogy az alkalmazott további rögzítő eszközök elhelyezését is tervezte az irodákban.
A biztonsági kamerák felvételei szerint Alfozan több alkalommal is a konferenciaterem közelében tartózkodott, október 5-én pedig belépett a terembe, és egy felvétel is készült róla, ahogy a televízió mögé kukucskált. Ugyanezen a napon az OpenAI munkatársai átkutatták a táskáját, és egy második rögzítőeszközt találtak benne. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerint ezután négy nappal tartóztatták le.
Alfozan állítólag a csevegőrobottól kért információkat az OpenAI-on belüli konferenciatermekről, többek között azt is megkérdezte, hogy az irodában hol találkoznak a külső partnerek a vállalat képviselőivel. Az OpenAI és versenytársai szigorú biztonsági protokollokat alkalmaznak, többek között korlátozzák az alkalmazottak hozzáférését az irodák bizonyos részeihez.
A múlt héten benyújtott és kedden nyilvánosságra hozott büntetőfeljelentésben a kormány közölte, hogy a termet, ahol megtalálták a lehallgatókészüléket, a cég vezetői számára tartották fenn, és kormánytisztviselőkkel, illetve más üzleti vezetőkkel folytatott megbeszélésekre használták.
Az amerikai igazságügyi minisztérium nyilatkozatában nem írt Alfozan lehetséges indítékairól, a letartóztatást ugyanakkor a nemzetbiztonság szempontjából fontos lépésnek minősítette. Jay Clayton, az amerikai Nemzeti Hírszerzés igazgatója szerint a súlyos helyzet rávilágít arra, hogy miért jelent nemzetbiztonsági prioritást a globális szuperintelligencia-verseny megnyerése, hozzátéve, továbbra is elkötelezettek, hogy megvédjék az Egyesült Államok legkorszerűbb szellemi tulajdonát a külföldi fenyegetésektől.
