Láttad már egy világ születését? Íme az új Narnia-film első előzetese

Láttad már egy világ születését? Íme az új Narnia-film első előzetese

által K Sandor

Megjelent az új Narnia-film első előzetese

Narnia: A varázsló unokaöccse címmel érkezik az első Narnia-film, amelyet Greta Gerwig rendez. Az első előzetesben Daniel Craig és Emma Mackey is feltűnik, Aslan hangját pedig Meryl Streep adja.

A film a Netflix megrendelésére készült, de a tervek szerint februárban a mozikban is bemutatják. A Narnia-könyvsorozat megfilmesítési jogait 2018-ban szerezte meg a Netflix, ez volt az első alkalom, hogy valamennyi kötet joga egyetlen céghez került.

C. S. Lewis hétkötetes sorozatából korábban három film is készült 2005 és 2010 között. Az első rész, a Narnia krónikái: Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény világszerte több mint 745 millió dolláros bevételt hozott, ezt követte a 2008-as Caspian herceg és a 2010-es A Hajnalvándor útja. Az első filmben olyan színészek szerepeltek, mint Liam Neeson, aki Aslan hangját kölcsönözte, valamint Tilda Swinton és James McAvoy.

Az 1955-ben publikált A varázsló unokaöccse a sorozat hatodik köteteként jelent meg, de időrendileg az első. Ez a könyv meséli el Narnia születését, nagyjából ezer évvel az Oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény cselekménye előtt. A címbeli varázslót, Andrew Ketterley-t Daniel Craig alakítja. A tőle kapott gyűrű segítségével jut el a két barát, Digory és Polly Narnia varázslatos világába; előbbit David McKenna, utóbbit Beatrice Campbell játssza. Az előzetes alapján a filmben az is szerepelni fog, ahogy Aslan, a Nagy Oroszlán Meryl Streep hangján a semmiből életre hívja az énekével Narnia birodalmát.

Az előzetesben feltűnik az Emma Mackey által alakított Jadis, a leendő Fehér Boszorkány és Charn utolsó királynője, valamint Fledge, a beszélő ló, aki repülni is tud. A filmben Carey Mulligan és Ciarán Hinds is szerepel majd.

Az Oscar-jelölt Greta Gerwig korábban olyan filmeket rendezett, mint a Lady Bird, a Kisasszonyok és a Barbie. A rendező elmondta, nem emlékszik olyan időre, amikor még nem ismerte ezeket a könyveket, és úgy fogalmazott, e regények nélkül nem lenne az, aki. Felidézte azt is, hogy már 2019-ben, egy évvel azután, hogy a Netflix megszerezte a jogokat, egy koktélpartin azzal kereste meg Ted Sarandost, a streamingszolgáltató vezetőjét, hogy szerinte A varázsló unokaöccsével kellene kezdeni a könyvsorozat megfilmesítését. Emlékei szerint nagyjából húsz percet beszélt Narniáról a vezérigazgatónak, amikor Sarandos megkérdezte tőle, mi lenne, ha megírná a film forgatókönyvét. Gerwig így is tett, a filmet íróként és rendezőként is jegyzi.

A varázsló unokaöccse 2027 februárjában érkezik a mozikba, áprilisban pedig felkerül a Netflix felületére. A rendező azt mondta, reméli, hogy a nézők nevetni és sírni fognak majd, úgy érzik, mintha egy kalandban vettek volna részt, és amikor kilépnek a moziból, kedvük támad valamit alkotni: egy dalt, egy tortát vagy egy festményt – valamit, ami a remény kifejezése.

Ezt is kedvelheted