Románia 15 ezer eurót fizetne minden amerikai katonáért, cserébe erősített jelenlétet kér

Románia 15 ezer eurót fizetne minden amerikai katonáért, cserébe erősített jelenlétet kér

által K Sandor

Románia 15 ezer eurót fizetne minden amerikai katonáért, cserébe fokozott jelenlétet kér

Románia 15 ezer eurót fizetne minden egyes, az országban állomásozó amerikai katonáért, szállást és étkezést biztosítana számukra, valamint hozzáférést az iskolákhoz és a kórházakhoz, családtagjaik számára is. Mindeközben pedig katonai bázisukat a tervek szerint 2040-re egy kisebb várossá alakítanák. Cserébe azt kérik, fokozzák az amerikai katonai jelenlétet és további haditechnikai eszközöket adjanak a román államnak.

Nemrég Romániába látogatott Elbridge Colby, a Pentagon védelmi politikáért felelős helyettes államtitkára, aki Nicușor Dan államfővel és Radu Oprea védelmi miniszterrel is tárgyalt a Fekete-tengeri térség biztonságáról és arról, hogyan lehet kölcsönösen kifizetődő egy közös román–amerikai stratégiai partnerség.

Romániában idén november 4-ig már harminchét légtérsértést regisztráltak, hat drónt megsemmisítettek, októberben pedig a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajókat is több támadás érte. A román államfő felajánlotta, hogy Románia átvállalná az amerikai katonák állomásoztatásának költségeit, jobb elhelyezési feltételeket biztosítana számukra, és hozzájárulna az üzemanyag többletköltségeihez is.

A Románia és az Egyesült Államok közötti együttműködési megállapodást 2005-ben írták alá és 2007-ben érkeztek meg az első amerikai katonák a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu katonai bázisra. Azóta az országban állomásozó több mint ezer katona tartózkodásának költségeit az Egyesült Államok fedezte. Most az amerikai tisztviselők azt szeretnék, ha inkább osztozhatnának a költségeken. Így Románia fejenkénti 15 ezer eurós összeg kifizetését ajánlotta fel az országban állomásozó katonákért, amit kiegészített a szállás és az étkezés költségeinek fedezésével, illetve ingyenes hozzáféréssel az iskolákhoz és a kórházakhoz mind a katonák, mind pedig azok családtagjai számára.

A Mihail Kogălniceanu-i katonai bázist jelenleg korszerűsítik, és a tervek szerint 2040-re egy kisebb várossá alakítják, ahol a katonák számára lakóépületek mellett külön ebbe a zónába létrehozott iskola és kórház is működik majd.

Románia azt szeretné, ha az amerikaiak a jelenleginél több katonát állomásoztatnának az országban a felajánlott pénzügyi és infrastrukturális hozzájárulásért cserébe, illetve további haditechnikai eszközök betelepítését is szorgalmazza.

A kérdés azért is került napirendre, mert Washington éppen az Európában állomásozó amerikai csapatok jövőjéről készül dönteni, az erre vonatkozó ajánlások kidolgozásában pedig Colby is részt vesz. A javaslatokat Elbridge Colby továbbítja Pete Hegseth amerikai védelmi miniszternek. A végső döntést Donald Trump hozza meg.

Ezt is kedvelheted