Primetime – Vadászidő: fikció egy valóságshow-ról, amely pedofilokat csalt tőrbe
Új film érkezik a mozikba, amely egy cikkből készült, a cikk pedig egy tévéműsorról íródott, amelyben fikcióval csaltak tőrbe feltételezett pedofilokat. A rendező Lance Oppenheim, aki eddig rendszeresen az igazságból csinált fikciót, legutóbb például Nathan Fielder mellett a Mindent láthatsz című doksival.
A Primetime – Vadászidő azokra az agyalapi idegpályákra hat, amelyekben nem tudjuk eldönteni, mennyire valóság az, amit látunk. A válasz az, hogy szinte semennyire, de a lényeg igen: létezett a How To Catch A Predator című műsor az NBC-n, amelynek Chris Hansen nevű, gőgös erkölcscsősz volt a műsorvezetője. Mindez valóban a 2000-es években történt, amire a film már az első hangjával emlékeztet: egy betárcsázós modem kerregésével.
Pattinson alakítja Hansent, a modoros, kimért, televíziós népszerűségében magát morális kereszteslovagnak látó műsorvezetőt. Hansen ugyan főszereplő, de csak az egyik fontos szereplő: ott van még a pedofilcsapda Dan, akit Skyler Gisondo alakít, és a műsort gyártó producer Andie, Merritt Wever megformálásában. Mindketten megküzdenek a lelkiismeretükkel, amiért Amerika első számú pedofilvadász műsorában dolgoznak. Chris Hansen az, aki láthatólag bele is őrül a feladatba, amit istenadta feladatának tart.
A Primetime elsősorban nosztalgiatárgy a kétezres évekre. Oppenheim előszeretettel maszatolja a képet, megmutatja a biztonsági kamerák roncsolt felvételeit, az internetet pedig úgy ábrázolja, mint a féreglyukat a 2001: Űrodüsszeiában. Korábbi filmjeiben ugyanezeket a vizuális trükköket általában az igazság szó szerinti kiszínezésére használta: dokufilmesként az illegalitással foglalkozott, az idősek otthonába beszökő lakóval a Some Kind Of Heavenben, a megtermékenyítésre használt sperma seftelőivel a Spermworldben, vagy a texasi reneszánsz fesztivál utódlása mögötti machinációkkal a Reneszánsz fesztivál Texasban című filmben.
A szereposztás tovább szabdalja a valóság szövetét: Hansen feleségét Anna Faris alakítja, egy szinte megszállott rajongót Creed Bratton az amerikai Office-ból, az utolsó tíz percben pedig kulcsszerepet kap Alex Winter, akit a világ a Bill és Ted-filmekből ismer. Ezek az arcok mind beindítanak egy kémiai reakciót az elmében, ami passzol a valóságkutyulásba, de végig kizökkent a saját történetéből. Ugyanezt teszi az is, hogy akárhányszor megemlítenek egy korabeli tévéműsort, azonnal kapunk egy másodperces részletet belőle.
A Primetime alapjául szolgáló cikk címe nagyjából az, hogy ma este valaki meghal az adásban. Oppenheim filmje ebből esztétikát, hangulatot és nosztalgiát generál. Jó nézni, de ezt a sztorit nem lenne szabad jól nézni, és semmiképpen sem azt gondolni, hogy de szép.
A Primetime csütörtöktől látható a mozikban.
