A jövő városa, ami a múltban ragadt
Az 1956. júniusi Szabad Nép írásai már előrevetítették, hogy a bányászok sokasága fog érkezni a „várva várt atombányába”, amelynek feltárási munkálatai még folytak, de a tervek között szerepelt a bányászok és családjaik részére épülő lakótelep is, amely végül Uránváros néven vált ismertté. Az egykori pécsi reptér helyén létrejött lakótelep a második népes városrészévé nőtte ki magát.
Patartics Zorán, Ybl Miklós-díjas pécsi építész, aki egykor Uránváros lakója volt, így emlékezett: „Ez egy világszínvonalon megtervezett lakótelep. Ha az elmúlt harminc évben nem változtattak volna az eredeti koncepción, ma az UNESCO által védett berlini lakótelepek között említhetnénk.” Kifejtette, hogy a városrész minden épített értéke a gondos megőrzésért kiált, mert az elmúlt évtizedek elhanyagolták az itt élő bányászoknak készült környezetet.
Revitalizálásra váró értékek
2012-ben, a Kulturális Főváros rendezvénye után, Patartics Zorán és más szakemberek kidolgozták a „Folytassa Uránváros!” projektet, amely célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a városrész értékeire, valamint a közösségi összetartozás fontosságára. A szakemberek hangsúlyozták, hogy csak a helyi közösség aktív bevonásával valósulhat meg a város rehabilitációja.
A projektben megállapították, hogy Uránváros egyedülálló városépítészeti színvonala alkalmassá teszi a revitalizációra, ugyanakkor aggasztó, hogy az ingatlanok állapota folyamatosan romlik, amelyet koordinálatlan felújítások is veszélyeztetnek. A lakótelep szellemi öröksége nemcsak közép-európai, hanem világszintű kincs lehetett volna, de az önkormányzat részéről naiv szemlélet és elhanyagolás tapasztalható.
Az épített örökség kritikája
Uránváros központjában Patartics Zorán ez évben a 37 m²-es bányászlakás modelljének teremtése során arra figyelmeztetett, hogy egy egész lakás területének mérete meglepően kicsinek tűnik a modernekhez képest, tükrözve az iparosítás korabeli komfortját. A város számos épületén megjelenő felújítási problémák sokat ronthatnak az esztétikai integritáson.
Rámutatott a Mecsek Áruház példájára, ahol a felújítások során a tervezett homlokzati elemek, mint például a konzolos védőtetők, nemcsak a dizájn, de a funkciójuk szempontjából is megkérdőjelezhetők, a múlt hagyományait idéző stílus eltűnt.
A közösségi élet csökkenése
A közösségi élet, amely egykor pezsgő volt Uránvárosban, napjainkban szinte már nem létezik. Az új plázák és a modern kereskedelmi központok megjelenésével a helyi közélet áthelyeződött. Az egykor élénk játszóterek eltűntek, emlékük csupán a földben rejlő nyomok formájában él tovább.
A zöldterületek jelentősége még mindig kiemelt, hiszen az 1950-es évek építkezésénél szándékosan figyeltek arra, hogy a gépjárműforgalom és a gyalogosok mozgása szétválasztásra kerüljön, ezzel biztosítva a friss levegőt a lakók számára. A város ideális belső területe az élhető közösek kihangsúlyozására alkalmas, és a jövőbeni tervekben részesülhet, amennyiben a közösség ismét képes lesz összefogni a helyi örökség védelméért.
Az egykori Olympia éttermének jelentősége máig érezhető, de a modern felújítások sorozatának áldozataként elveszített például egy ikonikus táncpavilont, amely szórakozási helyszín volt. A közönség közösségi élményei sokáig elérhetők maradhatnak, de az építkezések árnyékában egyre inkább csak a nosztalgia marad a múlt emlékeiből.”
