Észak-Korea újabb ballisztikus rakétákat lőtt ki a Japán-tenger irányába
Észak-Korea hétfőn több ballisztikus rakétát is kilőtt a Japán-tenger irányába. A rakéták több mint 900 kilométert tettek meg, mielőtt a tengerbe csapódtak – jelentette be a dél-koreai hadsereg.
„Hadseregünk helyi idő szerint 9 óra 20 perc körül több ballisztikus rakéta indítását észlelte a Phenjan környéki térségből a Keleti-tenger (Japán-tenger) irányába. Hadseregünk fokozta a megfigyelést és a készültséget az esetleges további rakétaindítások miatt” – közölte a dél-koreai vezérkari főnökök egyesített bizottsága (JCS). A japán védelmi minisztérium szintén megerősítette, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétát indított.
Az észak-koreai rakétaindításra néhány nappal azután került sor, hogy Dél-Korea pénteken tesztelte első saját fejlesztésű hiperszonikus fegyverét. Az eszközt úgy tervezték, hogy a hangsebesség legalább ötszörösével haladjon, és képes legyen túljutni a rakétavédelmi rendszereken. I Dzsemjong dél-koreai elnök fontos lépésnek nevezte a tesztet az ország védelmi képességeinek megerősítése terén.
A teszt a katonai erő demonstrálását szolgálhatta Észak-Koreával szemben, miután a múlt hónapban aknarobbanás történt a két országot elválasztó demilitarizált övezetben. Az incidensben három dél-koreai katona sérült meg, közülük ketten súlyosan. A JCS és az ENSZ-parancsnokság közös vizsgálata arra jutott, hogy a robbanást az észak-koreai katonák által szándékosan elhelyezett aknák okozták. Észak-Korea határozottan tagadta a felelősségét, és azzal vádolta Dél-Koreát, hogy meghamisította a vizsgálat eredményeit. Észak-Korea egyúttal „azonnali és könyörtelen” megtorlással fenyegetőzött arra az esetre, ha Dél-Korea ellenintézkedéseket tenne.
Észak-Korea a közelmúltban más rakétakísérleteket és éleslövészeti gyakorlatokat is végrehajtott, emellett szolgálatba állított egy új hadihajót. Szeptember 20-án és október 3-án is ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán-tenger irányába. Kim Jodzsong, Kim Dzsongun észak-koreai vezető nagy befolyással rendelkező húga azt mondta, hogy az október 3-i rakétakísérlet során olyan rakétát indítottak, amely „alacsony magasságban képes megváltoztatni a repülési pályáját, és mesterséges intelligenciát is alkalmaz”.
