Forsthoffer megkapta a mentelmi indítványt Hankó ügyében

Forsthoffer megkapta a mentelmi indítványt Hankó ügyében

által K Sandor

Forsthoffer megkapta az ügyészség indítványát a mentelmi jogok felfüggesztésére

Szerda délután megkapta Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke a Legfőbb Ügyészség indítványát Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztésére – erősítette meg az Országgyűlés Sajtóirodája. Innentől akár már a hétvégén dönthetne a parlament a három képviselő mentelmi ügyében, ez azonban nem jelenti azt, hogy a védettség megszűnésének másnapján kihallgatják őket.

A Legfőbb Ügyészség kedd délután jelentette be, hogy a fideszes Hankó Balázs mellett Magyar Péter miniszterelnök és Seszták Miklós KDNP-s képviselő mentelmi jogát is kikéri a parlamenttől. Erre akkor kerül sor, ha a nyomozó hatóságok már összegyűjtöttek annyi bizonyítékot, hogy a mentelmi joggal védett személyeket gyanúsítottként be tudják vonni a büntetőeljárásba.

Magyar Péter a kedd este közzétett videójában szánalmasnak és nevetségesnek nevezte, hogy az ügyészség összemossa az ő ügyét és „az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokat”. Azt mondta, szívesen lemondana mentelmi jogáról, de erre a törvény szerint nincs lehetősége, mert arról az Országgyűlésnek kell döntenie. Ezért azt kérte, haladéktalanul hívják össze a parlament rendkívüli ülését.

Az országgyűlési törvény szerint a legfőbb ügyész levélben tesz indítványt a házelnöknél a képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére. Az indítványról a házelnök tájékoztatja a képviselőket, és haladéktalanul átadja a Mentelmi Bizottságnak, amelynek legkésőbb harminc napon belül kell elbírálnia azt.

Mivel a jövő hétfői ülésnap napirendjét már elfogadták, rendkívüli ülést kell összehívni. Ezt az ügyészségi indítvány beérkezése után akár szerda délután kezdeményezheti a házelnök, a kormány vagy a képviselők egyötöde. A Miniszterelnökség közölte, még nem döntöttek a kérdésben, a Tisza-frakció a cikk megjelenéséig nem reagált.

A rendkívüli ülést a házbizottság készíti elő. Az ülés 72 órával azután kezdődhet, hogy a bizottsági ülés után a parlament honlapján közzéteszik a házelnök napirendi javaslatát. Ha ez szerda este vagy csütörtökön megtörténne, akár hétvégén is összeülhetne a ház, de ennek nem sok realitása van. Valószínűbb, hogy jövő hét elejére kezdeményezik a rendkívüli ülést.

A határozati javaslatot a paritásos alapon működő Mentelmi Bizottság készíti elő, amelyben egyenlő számban vannak kormánypárti és ellenzéki képviselők. A végső szó a plenáris ülésé. A bizottságot hétfőn 12:15-re hívták össze egy másik ügy miatt, könnyen lehet, hogy napirendre kerül ez a három indítvány is.

A több évtizedes parlamenti hagyományok szerint magánvádas eljárásokban nem adja ki a parlament a képviselők mentelmi jogát, közvádas eljárásokban azonban igen. Magyar Péter ezen is változtatna: szerdán arról posztolt, hogy kezdeményezni fogja a mentelmi jog teljes eltörlését a közvádra üldözendő bűncselekmények esetén.

A Legfőbb Ügyészség szerint a mentelmi jog felfüggesztésének megszavazásával elhárul a közjogi akadály a képviselő elleni büntetőeljárás útjából. Ezután lehet közvetlenül a képviselő személyét érintő nyomozati cselekményeket végezni, illetve gyanúsítottként kihallgatni. A nyomozó hatóságok azonban csak attól a ponttól léphetnek, ha a felfüggesztés a Magyar Közlönyben is megjelent.

Hankó Balázs és Seszták Miklós mandátumának felfüggesztését korrupciógyanús ügyek miatt kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség. Hankó esetében az NKA-ügyhöz kötődően 17,3 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, Sesztáknál a Volánbusz-ügyhöz köthető 12 milliárd forintnyi vesztegetési pénz elfogadásának gyanúja miatt. Seszták azt közölte: nem követett el bűncselekményt, és kész bármelyik hatóság előtt megvédeni az igazát.

A miniszterelnök ellen azért akarnak eljárást folytatni, mert két éve az Ötkert nevű szórakozóhelyen kikapta egy férfi kezéből a telefonját, amit bedobott a Dunába. Magyar Péter ellen lopás miatt indult eljárás. Mivel EP-képviselőként nem adták ki a mandátumát, a Központi Nyomozó Főügyészség az eljárást megszüntette. Miután májusban átült a magyar Országgyűlésbe, újraindult a nyomozás, és az ügyészség immár a magyar parlamenttől kérte ki a mentelmi jogát.

Ezt is kedvelheted