Hankó Balázs, Bús Balázs, Varga-Bajusz Veronika és Seszták Miklós börtönben – KDNP: 🙏🙏

Hankó Balázs, Bús Balázs, Varga-Bajusz Veronika és Seszták Miklós börtönben – KDNP: 🙏🙏

által K Sandor

Közös imádságot tart a KDNP a letartóztatott politikusokért

A KDNP pénteken délután négy órakor közös imádságot tart a Belvárosi Templom altemplomában – derül ki Rétvári Bence Facebook-oldaláról, aki így hirdette meg az eseményt: „A hit erőt ad, az összetartozás reményt ad, az imádság pedig összeköt bennünket akkor is, amikor a hatalom ártatlanokat hurcol meg és szándékosan gyűlöletet kelt.”

Rétvári szerint az imán mindenkit várnak, „aki a politikai okokból szétszakított családokat újraegyesítené, aki a politikai okokból meghurcoltaknak igazságot követel”. Az országgyűlési képviselő hozzátette: „Azt akarjuk, hogy a politikai rabok és családjaik érezzék, nincsenek egyedül. Mi velük vagyunk, mellettük állunk ezekben a nehéz időkben is. A hatalom rajtuk keresztül akarja félelemben tartani az egész országot.”

Az NKA-ügy érintettjei

Hankó Balázst az ügyészség azzal gyanúsítja, hogy a Fidesz-kormány kulturális minisztereként több száz olyan támogatás kiosztásában is részt vett, amely a valóságban vagy a Fidesz kampányát vagy a támogatott magánéletét finanszírozta. Az NKA-ügyben Hankó Balázs korábbi államtitkárát, Varga-Bajusz Veronikát is letartóztatták.

A Nemzeti Kulturális Alap volt alelnökét, Bús Balázst június 25-én helyezték egyhónapos letartóztatásba különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával, miután kiderült, 17 milliárd forintot osztottak ki a választások előtt titokban, jellemzően kampánycélokból. Búst később egy óbudai korrupciós ügyben is meggyanúsították, a gyanú szerint a III. kerület volt polgármestereként 150 millió forint kenőpénzt fogadott el.

Az NKA-ügy érintettjeit a Fidesz október 6-i megemlékezésén Bóka János, a párt frakcióvezetője is politikai fogolynak nevezte, és egyenesen az aradi vértanúkhoz hasonlította őket.

A Volánbusz-ügy és a korábbi imádságok

Seszták Miklós KDNP-s képviselőt szeptember végén tartóztatták le. Őt azzal gyanúsítják, hogy 2014 és 2018 közötti minisztersége alatt több százmilliós és többmilliárdos kenőpénzeket fogadott el építési vállalkozóktól. A volt nemi fejlesztési minisztert hivatali vesztegetés elfogadásával és más bűncselekményekkel gyanúsítja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.

Nem először tartanak misét az NKA-ügyben letartóztatottakért: augusztus közepén Bús Balázsért is imádkoztak a támogatói, az imádságon Hankó Balázs is részt vett. Szeptember végén viszont már magáért mondott imát több fideszes és KDNP-s politikussal együtt a gödöllői Szentháromság-templomban. Hankót másnap őrizetbe vették, azóta is letartóztatásban van.

Ezt is kedvelheted