Magyar Péter hétfőn ismerteti a 2027-es költségvetési terveket

Magyar Péter hétfőn ismerteti a 2027-es költségvetési terveket

által K Sandor

Magyar Péter hétfőn elmondja, mit terveznek a 2027-es költségvetéssel

Jövő hét hétfőn napirend előtti felszólalásában a 2027-es költségvetést fogja bemutatni Magyar Péter, a miniszterelnök erről szombat délután posztolt a Facebookon. Magyar a költségvetést „az igazságosság és a fejlődés” költségvetésének hívta, ami szerinte az újjáépítésről fog szólni.

A kormányfő azt ígéri, a 2027-es költségvetésben spórolni fognak az állam működésén és a milliárdosoktól, valamint a szennyező cégektől csoportosítanak át „az eddig magára hagyott milliókhoz”. „Tesszük ezt úgy, hogy eközben az Orbánék által tönkretett költségvetést stabilizáljuk és az uniós ezermilliárdoknak köszönhetően soha nem látott mértékű beruházásokat indítunk el a lakhatás, a közlekedés és a vízügy területén.”

A 2027-es költségvetés kiemelt figyelmet kap amiatt is, mert az első olyan költségvetés lesz, amit a Tisza-kormány már nem az előző kormánytól örökölt. A mostani kormány fontos célja a költségvetési hiány csökkentése, közben viszont célkitűzése az is, hogy ösztönözze a gazdasági növekedést, a beruházásokat és megőrizze az áprilisi választás után visszatérő befektetői bizalmat. A költségvetés alakításának mozgásterét az is befolyásolja, hogy Magyarország egyértelműen elköteleződne az euró bevezetése mellett.

Ezt is kedvelheted