Hazaküldte támogatóit a republikánus szenátorjelölt Michiganben, demokrata ellenfele lelkesen beszélt
Figyelmeztetés nélkül hazaküldte az eredményváró partiján összegyűlt embereket Mike Rogers, a republikánusok michigani szenátorjelöltje. Rogers röviden felállt a színpadra, hogy szóljon pár szót, de vereségét nem ismerte el, és jelezte, hogy még van mód megnyerni a versenyt.
„Michigannek szavazási gondjai vannak. Meg fogjuk ezt javítani” – utalt a lassú szavazatszámlálásra. „Menjetek haza aludni kicsit, így amikor felkeltek, már mi leszünk a győztesek” – búcsúzott optimistán híveitől. Az emberek el is kezdtek hazamenni, a média képviselőit pedig kiterelték.
Demokrata ellenfele, Abdul El-Sayed ezzel szemben energikusan lépett színpadra a saját eredményváróján, és hosszan, lendületesen beszélt a hallgatósághoz. A muszlim politikus kijelentette, alig várja, hogy szolgálja Michigant. Felhozta azt is, hogy a republikánusok megosztottságot akartak szítani azzal, hogy a nevét és a vallását támadták.
„De mind tudjuk, hogy nem a nevem és a hitem az oka, hogy nem engedhetitek meg magatoknak a benzint, nem az az oka, hogy nem engedhetitek meg magatoknak az élelmiszert, nem ez az oka, hogy nem tudtok orvoshoz menni” – mondta.
A szavazatok 80 százalékos feldolgozottságánál El-Sayed vezet 51,8 százalékkal Rogers 46,2 százalékával szemben.
