Magyar Péter: jelenleg nem látjuk esélyét Szathmáry Zoltán megválasztásának
A Tisza-frakció még nem hozott végleges döntést arról, hogy támogatja-e Szathmáry Zoltánt, akit a köztársasági elnök jelölt legfőbb ügyésznek – jelentette be Magyar Péter hétfői parlamenti sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök ugyanakkor elmondta, hogy a rendelkezésükre álló információk alapján nem látják biztosítottnak, hogy a frakció részéről akár a kétharmados, akár a feles támogatást meg tudja szerezni a jelölt.
Magyar Péter szerint a jelölés pont a frakcióülés kezdetekor érkezett, így csak előzetesen tudták megtárgyalni. Hozzátette: tiszteletben tartják a köztársasági elnök jelölési jogát, mivel az alkotmány neki adja ezt a jogot és kötelességet. A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a végleges döntéssel a frakcióülés és további információk begyűjtése után jelentkeznek. „Ha most kérdezik, akkor nem látjuk esélyét annak, hogy a jelöltet a Tisza-frakció meg fogja választani” – mondta Magyar a rövid nyilatkozata végén. Az újságíróknak most nem volt lehetőségük kérdezni a miniszterelnöktől.
A köztársasági elnök délelőtt jelentette be a jelölést
A köztársasági elnök hétfő délelőtt jelentette be, hogy Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek. Szathmáry korábban a Legfőbb Ügyészség Informatikai Főosztályánál dolgozott főosztályvezető ügyészként. A jelölést már bírálta Horváth Lóránt ügyvéd, az Ügyvédkör elnöke: szerinte a korábbi kabinetfőnök után most az osztályvezető következik, így az ügyészség működésében érdemi változás nem várható.
A köztársasági elnök a parlament hétfői ülésén napirend előtti felszólalásban hosszan beszélt arról, hogyan látja az ügyészség helyzetét, és ennek megfelelően miért támogatja Szathmáry jelölését. Elmondása szerint az ügyészség társadalmi és szakmai megbecsültsége mélypontra jutott, és az ügyészség egyes tagjainak vélt vagy valós politikai kötődése azt a látszatot keltette, hogy az ügyészség politikailag nem független. „Az a közvélemény, hogy bizonyos szint fölött megakadt a büntető igazságszolgáltatás” – mondta.
A köztársasági elnök szerint az ügyészség állapota ma rendkívül rossz, még a saját vezetői szerint is. A Legfőbb Ügyészségen és a Központi Nyomozó Ügyészségen belül kívülről is látható zavar és káosz uralkodik – fogalmazott. A két szervezetet belső rivalizálás és ellentmondások sújtják, valamint akkora bérfeszültség van a Legfőbb Ügyészség és az alsóbb szintű ügyészségek között, ami önmagában megrontja ezek egymáshoz való viszonyát.
Elmondása szerint hosszú, széles körű szakmai konzultációt folytatott a legfőbb ügyész lehetséges személyéről, és arra jutott, hogy az ügyészi szervezet magasabb szintjéről kell valakit választani. „Alulról, kívülről, külföldről nem lehet kibogozni” sok ügyet, ami jelenleg is zajlik – tette hozzá. Mindenkit óva intett attól, hogy látszólag egyértelmű, vagy éppen a nyilvánosság előtt a leghangosabban és leggyakrabban ismételgetett álláspontok alapján alkossanak véleményt, és döntsenek a legfőbb ügyész személyéről és az ügyészség jövőjéről.
Mi történik, ha nem szavazza meg a parlament a jelöltet?
A legfőbb ügyész megválasztásáról az Alaptörvény rendelkezik, amely szerint a legfőbb ügyészt az ügyészek közül a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választja kilenc évre. A megválasztáshoz az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, ami legalább 133 képviselő támogatását jelenti. A tisztség betöltésére csak a köztársasági elnök tehet javaslatot.
Ha nincs meg a 133 képviselő támogatása, arra már volt precedens 2006-ban. Akkor a köztársasági elnök a pártokkal való egyeztetés nélkül Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészét javasolta legfőbb ügyésznek. Az ő megválasztását az akkor kormányzó MSZP és SZDSZ képviselői nem támogatták, a parlamentben csak 157 igen és 194 nem szavazatot kapott, így nem lett belőle legfőbb ügyész.
A köztársasági elnöknek ekkor új jelöltet kellett keresnie, a választása végül Kovács Tamás katonai főügyészre esett, akit aztán 320 igen szavazattal 15 ellenében legfőbb ügyésszé választottak. Fontos körülmény azonban, hogy ez jó sokáig eltartott: Horányiról ugyanis még 2006. július 3-án szavazott az Országgyűlés, míg Kovácsot csak több mint három hónappal később, október 9-én választották meg.
Ha tehát a parlament tiszaés többsége, vagy a képviselők egy része nem fogja támogatni a köztársasági elnök által jelölt Szathmáry Zoltánt, akkor a köztársasági elnöknek kell majd új jelöltet találnia. Ez a folyamat aztán hónapokkal elhúzhatja a legfőbb ügyészi pozíció betöltését. A köztársasági elnök ráadásul jelölheti másodszor is ugyanazt a személyt, ahogy arra Török Gábor felhívta a figyelmet: maga is így került annak idején a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztjára. Őt 2008-ban kétszer is jelölték és a parlament mindkétszer leszavazta, hogy aztán 2009-ben, a harmadik jelölés alkalmával válasszák csak meg.
