Trump támogatja a dízelexport korlátozását az Egyesült Államokban
Rekordmagasságba emelkedett a dízel ára Európában és az Egyesült Államokban, miután jelentősen visszaesett az export a világ legnagyobb kőolajtermelő országaiból, köztük Oroszországból és Szaúd-Arábiából. A november 3-i amerikai félidős választások előtt republikánus képviselők nyomást gyakorolnak Donald Trumpra, hogy korlátozza a dízel exportját, és úgy tűnik, az elnök támogatja az ötletet.
Korábban több republikánus politikus is felszólalt a dízelexport korlátozása mellett, hogy a választások előtt enyhítsék a választókra nehezedő pénzügyi terheket. A párt jelenleg rosszul áll a felmérésekben, Trump népszerűsége pedig szintén alacsony, amiben az inflációnak és a magas üzemanyagáraknak is szerepe van.
Trump kedden az ENSZ Közgyűlésének szünetében arról beszélt, hogy enyhíthetné a benzinárak általános emelkedését, ha az Egyesült Államok megőrizné a belföldi készleteit. „Én is ezt szorgalmaztam. Azt mondtam, ne szállítsuk ki a dízelt. Sok dízelt állítunk elő. Ez a járművek üzemanyagárára is némi hatással lehetne” – mondta.
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter megerősítette, hogy a hatóságok jelenleg vizsgálják, egy teljes vagy részleges tilalom hatékony lehet-e anélkül, hogy az megzavarná a finomítók működését.
A közel-keleti konfliktus mellett az is hozzájárult a helyzethez, hogy Ukrajna az orosz finomítókat vette célba, ami az ország exportkapacitásainak kiesését okozta. Az ukránok ezzel az oroszok fő finanszírozási forrását szeretnék elvágni, mivel azonban Oroszország a világ vezető dízelexportőrei közé tartozik, az ukrán dróncsapások jelentősen megcsapolták a nemzetközi készleteket. Trump erről kedden, a Volodimir Zelenszkijjel folytatott találkozóján azt mondta, hogy „ez súlyos csapás az oroszoknak”, miközben a dízelárakra is jelentős hatással van, ezért ezekről a légitámadásokról is beszélni fog az ukrán elnökkel.
Bár az amerikai export korlátozása rövid távon megkönnyebbülést jelenthet az amerikai autósoknak, akár nemzetközi szinten is megemelheti az árakat. Az Egyesült Államok ugyanis naponta körülbelül termelésének negyedét, 1,3 millió hordó dízelt exportál. Ez pedig a nyugati szövetségeseire, így például az Egyesült Királyságra és Hollandiára is nyomást gyakorolna, amelyek az orosz energiaellátásra vonatkozó szankciók miatt keletkezett hiányt az amerikai üzemanyagokkal próbálják pótolni.
