Brandon McNulty nyerte a montreali országúti kerékpáros világbajnokság mezőnyversenyét
Meglepetésre az amerikai Brandon McNulty nyerte a mezőnyversenyt a montreali országúti kerékpáros világbajnokságon vasárnap. Az ausztrál Michael Matthews lett a második, a holland Mathieu van der Poel pedig a harmadik. A mezőny egyetlen magyar indulója, az olimpiai negyedik Valter Attila nem fejezte be a versenyt.
A 273,7 kilométeres táv második felében a mezőny tizenkétszer teljesítette a montreali körpályát, az útvonal 3800 méternyi szintkülönbséget tartalmazott. A címvédő szlovén Tadej Pogačar nem volt ott a 181 fős mezőnyben a néhány héttel korábban elszenvedett bukása miatt.
A verseny elején a mezőny egy 16 fős szökést engedett el bő nyolc percre, az élbolyban ott volt a szerb Mihajlo Stolić, aki tavaly még a magyar United Shipping csapatban tekert. A körpályához érve egyre növelték a tempót a mezőny élén iramot diktáló nemzetek, így csökkent a szökés előnye. Valter a mezőny végében tekert, és 130 kilométerrel a vége előtt leszakadt a sor végéről a franciák nagy tempója miatt. A szökést 106 kilométerre a céltól érte utol a mezőny, ekkor indultak meg az első jelentős ritmusváltások, miközben Valter már ötperces hátrányban tekert, és később fel is adta a versenyt.
A támadások után kialakult egy hatfős szökés, amelyben ott volt a korábbi világbajnok Mathieu van der Poel és a nagy riválisa, a belga Wout van Aert, valamint szlovén Primož Roglič is. Utánuk indult meg egy boly több esélyessel, a mexikói Isaac del Toróval, a francia Paul Seixasszal és a szintén volt világbajnok belga Remco Evenepoellal. Van der Poel a céltól 74 kilométerre támadást indított, amit csak a brit Oscar Onley és az amerikai bajnok, Quinn Simmons tudott rögtön átvenni, de nem sokkal később Roglič és az ír Ben Healy is felért rájuk.
Az üldözők között folyamatosak voltak a megindulások, elszakadások és utolérések, Del Toro vezetésével felért előre egy boly, majd azonnal szét is szakadt az élcsoport. Pogačar UAE-s csapattársa, Brandon McNulty jó pillanatban, 33 kilométerre a céltól vállalkozott támadásra, amire senki sem reagált, így egyedül elszakadt az élcsoporttól. McNulty előnye egy percre nőtt, miközben mögötte több olyan rivális is akadt, aki hol elfáradt, hol összeszedte magát.
Az utolsó körre fordulva McNulty 53 másodperccel vezetett, ezt tíz másodpercre faragta az üldözőboly, azonban nem volt meg az összhang, így a 28 éves amerikai bringás kitartott az élen. Lance Armstrong 1993-as sikere után lett ismét amerikai vb-győztes a férfi mezőnyversenyben. McNulty üldözői a második helyért sprinteltek, az ausztrál Michael Matthews kevéssel előzte meg Van der Poelt a hajrában.
Demi Vollering nyerte a női mezőnyversenyt
A szombaton rendezett női mezőnyversenyt az egész évben kiemelkedő holland Demi Vollering nyerte. Idén ő nyerte a női Giro d’Italiát és Tour de France-t, valamint a Flandriát és a Liége-Bastogne-Liége-t is a legfontosabb egynapos versenyek közül. A vb-n a lengyel Katarzyna Niewiadoma lett a második, az olasz Elisa Longo Borghini pedig a harmadik. Az egyetlen magyar induló, Zsankó Petra nem fejezte be a 180,4 kilométeres versenyt.
