Afrika újra Forma–1-es futamnak ad otthont a jövőben

Afrika újra Forma–1-es futamnak ad otthont a jövőben

által K Sandor

Újra lesz Forma–1-es futam Afrikában

Visszatér az afrikai kontinensre a Forma–1-es világbajnoki sorozat, a helyszín Ruanda lesz, valamikor 2030 után – jelentette be az F1 honlapja.

A kelet-afrikai ország tízéves szerződést kötött a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Mediával. Azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikortól rendeznek majd versenyeket a Bugeserában – a fővárostól, Kigalitól 40 kilométerre – újonnan épülő versenypályán, de a tervek szerint „valamikor a következő évtized első felében” tér vissza a kontinensre a Forma–1.

A bejelentés szerint a pálya „a természetes környezettel harmóniában épül”, és egész évben várja majd az autó- és motorsport egyéb szakágainak képviselőit. A felmérések szerint Afrikában mintegy 100 millióan követik a Forma–1-et, a rajongók hatvan százaléka pedig 35 év alatti.

„A Forma–1 afrikai visszatérése történelmi pillanat a sportágunknak, és remekül mutatja a motorsport globális előretörését. Ez a megállapodás a generációk inspirálásáról, illetve egy tartós örökség és új lehetőségek megteremtéséről szól a motorsport számára Afrikában, és azon túl” – idézi a közlemény Mohammed ben-Szulajmot, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökét. Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója kiemelte, ez a megállapodás „több, mint egy nagydíj”, ugyanis gazdasági és társadalmi fellendülést is hoz majd a régiónak.

A bejelentés előtt a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton azt mondta: „Mindig is azt mondtam, hogy Afrikában is kell lennie egy nagydíjnak. Számomra ez a legfontosabb és egyben a legszebb kontinens. Minden más kontinensen jelen vagyunk, csak itt nem, amire nem lehet semmilyen magyarázat.”

Legutóbb 1993-ban, Dél-Afrikában rendeztek Forma–1-es futamot a kontinensen.

Ezt is kedvelheted