Benkő Tibor lett a Budapesti Honvéd Sportegyesület elnöke

Benkő Tibor lett a Budapesti Honvéd Sportegyesület elnöke

által K Sandor

Benkő Tibor lett a Budapesti Honvéd Sportegyesület elnöke

Benkő Tibort, a korábbi honvédelmi minisztert választották a Budapesti Honvéd Sportegyesület élére. Benkő 2018 és 2022 között töltötte be a honvédelmi miniszteri posztot az Orbán-kormányban, Szalay-Bobrovniczky Kristóf előtt.

Hadházy Ákos a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy bár a bírósági nyilvántartásba még nem jegyezték be, a Honvéd honlapján már elnökként szerepel Benkő Tibor.

A Budapesti Honvéd Sportegyesület ügyvezető elnöke, Gergely István megkeresésre azt mondta, az elnökválasztást a múlt héten tartották, és azért volt rá szükség, mert Simicskó István júniusi távozásával megüresedett az elnöki tisztség. A pozícióra Benkő Tibort kérték fel.

Gergely István szerint a Budapesti Honvédot a honvédelmi tárca alapította mintegy 77 évvel ezelőtt, ezért mindig a tárca jelölt tagokat az egyesület vezetésébe, ez természetes folyamat, és most sem történt másként. Hangsúlyozta, hogy az elnök személyéről mindig egyeztetés zajlik a honvédelmi tárcával, ez a kezdetektől így történik, és a folyamat szerinte teljesen független a politikától. Olyan embert szoktak javasolni, aki korábban már részt vett az egyesület életében, vagy segítette azt ötleteivel.

Az ügyvezető elnök szerint az egyesület és a tárca mindig ehhez tartotta magát, ez egy töretlen, politikán évtizedek óta átívelő folyamat, amelyet nem kívánnak megtörni. Hozzátette: kötődésük a tárcához teljes, a múltjukat biztosan nem fogják megtagadni. Elmondása szerint a tárca és az egyesület kölcsönösen segítik egymást, és ez is politikától független. Benkő Tiborról azt mondta, jó vezérkari főnök és jó, tisztességes miniszter volt, és úgy véli, aki ismerte, többségében ezt fogja mondani.

Hadházy Ákos bejegyzésében azt írta, úgy tudja, hogy Ruszin-Szendi Romulusz miniszter ajánlotta Benkő Tibort az elnökségi tisztségre. A volt képviselő kitért arra a tervezett törvényjavaslatra is, amellyel a kormány szigorú összeférhetetlenségi szabályokat vezetne be a sportban. Magyar Péter az összeférhetetlenségi szabályokról beszélve néhány hete azt mondta, szerinte azért van rájuk szükség, mert a fideszes politikusok elfoglalták és a hűbérbirtokukként kezelték a sportegyesületeket és sportszövetségeket az elmúlt években.

A tervezett törvény megtiltaná, hogy a jövőben vezető tisztséget – elnököt, alelnököt, elnökségi tagot – töltsenek be a sportszövetségeknél és az 500 főnél több sportolót foglalkoztató nagyobb sportegyesületeknél a miniszterek, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok, a kormánybiztosok, a miniszteri biztosok, a miniszterelnöki biztosok, a pártelnökök, az országgyűlési képviselők, az EP-képviselők és az állami cégek vezetői. A szabály a kisebb helyi sportegyesületekre nem vonatkozik. Az összeférhetetlenség a politikai tisztség megszűnésétől számítva négy évig állna fenn. Benkő Tiborra ez már vonatkozna, mert megbízatása 2022 májusában véget ért.

Hadházy Ákos megjegyezte azt is, hogy Ruszin-Szendi Romulusz Benkő Tibor minisztersége alatt volt az Orbán-kormány államtitkára, majd Benkő javaslatára lett vezérkari főnök.

Ezt is kedvelheted