Megható üzenettel fogadták a drukkerek a rablás után visszatérő Gulácsi Pétert
Gulácsi Péter kedden nem tudta segíteni a Villarrealt a Napoli elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen – a spanyol csapat 3-1-re kikapott –, mert előző este ismeretlenek betörtek a lakásába, és fegyveres rablás áldozata lett. Közleményében azt írta, mélyen megrázta őt és családját ez az este.
Szombat délután csapata az Elchét fogadta, és Gulácsi már ott állt a gólvonalon. A szurkolók az első félidő első felében egy lelkesítő transzparenssel fogadták, amelyen a „Ànims” felirat állt – ennek legjobb fordítása talán a kitartás, a bátorság vagy a fel a fejjel.
A spanyol labdarúgás egyik szakértője, Jonay Amaro az X-en azt írta, ez is cáfolhatatlanul alátámasztja, hogy különleges kapcsolat van a kapus és a drukkerek között.
A Villarreal rögtön az első percben hatalmas helyzetbe került, ezt a támadást épp Gulácsi indította. A hazai csapatnak volt meg nem adott gólja is, a második félidő elején pedig a magyar kapus bravúrjára volt szükség, hogy maradjon a gól nélküli állás.
Az Elche tizenegyest kapott, de a játékvezető a videónézést követően visszavonta azt. Ez volt az első alkalom a spanyol ligában, hogy Gulácsi kapott gól nélkül fejezett be egy mérkőzést.
