Most szétroncsolt lábakkal, kuka testtel, de jövőre újra megpróbálom

Most szétroncsolt lábakkal, kuka testtel, de jövőre újra megpróbálom

által K Sandor

Napokig futott az országon át, végül 575 kilométernél feladta – de jövőre újra próbálkozik

Öt nap alatt 575 kilométert tett meg futva Benjamin Marshall, aki eredetileg Magyarország legkeletibb pontjától, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Garbolctól a legnyugatibb pontig, a Vas megyei Felsőszölnökig szeretett volna eljutni hét nap alatt, összesen 650 kilométert teljesítve.

A 26 éves brit–magyar ultrafutó a terve szerint tízezer angol fontnyi támogatást gyűjtött volna egy hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó magyar civil szervezet számára. Mint mondta, az egyik célja sikerült, a másik pedig majdnem.

Az ötlet év elején született meg, miután tavaly teljesített egy 220 kilométeres ultramaratont Tanzániában. Az útvonalat nem hivatalosan jelölték ki, Marshall településről településre tervezte meg saját maga.

A futó szeptember 27-én, vasárnap indult, és az első három napon végig napi száz kilométert futott. „Túl agresszívan kezdtem, a testem nem bírta a nyomást” – mondta. A negyedik napon le kellett lassítania, mert mindkét lába megsérült a terheléstől, a térdével és a sípcsontjával is gondja volt.

Marshall szerint kevés idő volt a regenerálódásra, de az ötfős baráti-családi kísérőcsapat összerakta, és tovább tudott menni. Az ötödik és a hatodik napon inkább csak gyalogolt, a két nap alatt összesen 40 percet aludt.

A hetedik napon döntenie kellett: egy nappal később, csapat nélkül fejezi be a kitűzött távot, vagy marad a hét napnál, és Bocföldén, 575 kilométer után kiszáll. Marshall az utóbbit választotta, mert fontosabbnak tartotta a csapattal együtt befejezni és ünnepelni, mint magányosan, csapat nélkül befutni másnap a célba. A csapat tagjai ugyanis csak hét napra vettek ki szabadságot.

A fizikoterápiás szakembert is tagjai között tudó csapat lakókocsival kísérte Marshallt a futás alatt. Kívülről a legvérfagyasztóbb pillanat az volt, amikor az ötödik napon a megerőltetéstől elkezdett folyni az orra vére, de ez Marshall szerint nem volt vészes. Sokkal rosszabb volt, amikor először belenyilallt a lábaiba a fájdalom, és rájött, hogy kicsit túltolta a napi futást, vagy amikor felkeltették egy tízperces szundiból, hogy tovább kell menni. „Az nagyon nehéz volt” – mondta.

A legjobb pillanatokat futás közben élte át, főleg az első három napon, amikor még jól ment. Ilyenkor teljesen kikapcsolt, nem gondolkodott semmin, csak futott az erdőkön-mezőkön át, csendes utakon. Ugyanilyen jó volt a nap végén az utolsó pontra befutni a rá váró csapathoz. A futást végül október 3-án, szombaton fejezte be.

„Most a lábaim szét vannak roncsolva, az egész testem kuka, de benne van, hogy jövőre lehet csinálunk egy új futást” – mondta Marshall. Hozzátette, ez volt az egyik legelképesztőbb és legemlékezetesebb hét az életében, és összességében jól érezte magát.

Nem ez az első nagyobb futása, amelynek során jótékony célra gyűjtött. Idén a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó Csodaműhely Egyesület számára eddig 10 500 fontot, azaz 4,5 millió forintot gyűjtött össze. Azért angol fontban kérte a pénzt, mert a világ számos pontján vannak ismerősei, és a megszokott adománygyűjtő platform is fonttal működik.

Marshall, aki anyai ágon magyar származású, nem alapok nélkül vágott bele a 600 kilométeres futásba. Gyerekkorában sportszerűen triatlonozott, teljesítette a fél Ironmant és az Ironmant, és ultrafutó versenyeken is indult. A futásnak nem csinált nagy hírverést, saját Instagram-oldalán osztott meg csak képeket ismerőseinek.

Hasonlóan nagy vállalásba kezdett Simonyi Balázs, az ULTRA című film rendezője és főszereplője 2023-ban, amikor új rekordot jelentő 15 nap és 6 óra 50 perc alatt teljesítette futva az országos Kéktúra 1172,5 kilométeres távját. Magyarország nyugat-keleti átszelését tűzte ki célul a már évek óta megrendezett Hungarian Divide kerékpáros verseny is, amelynek idei kísérőeseményén, a Tour Horizonton egy Down-szindrómával élő magyar kisfiú is indult az apjával, és sikeresen teljesítette a 700 kilométeres távot.

Ezt is kedvelheted