34 évesen meghalt a Breaking Badből ismert RJ Mitte
34 éves korában meghalt RJ Mitte amerikai színész, aki a Breaking Bad (Totál szívás) című sorozatban Walter White kábítószer-készítő fiát alakította. A halál okát nem hozták nyilvánosságra.
„Mély fájdalommal tudatjuk, hogy meghalt a szeretett színész, filantróp és a fogyatékosok jogainak elkötelezett képviselője, RJ Mitte” – áll a képviselői által kiadott közleményben. Eszerint RJ a Mitte alapítvány elnöke is volt, jótékonysági és közösségi kezdeményezéseket támogatott, és a hírnevét arra használta, hogy szembeszálljon a sztereotípiákkal, valamint előmozdítsa a fogyatékkal élők látványosabb reprezentációját.
Mitte agyi eredetű bénulással élt, így saját tapasztalataiból meríthetett ihletet a Breaking Badben játszott szerepéhez. A sorozatban nyújtott alakításáért Screen Actors Guild-díjat kapott.
Életrajza szerint 1992-ben született Mississippi állam Jackson településén, és hároméves korában diagnosztizálták cerebrális parézissal, ami magyarul agyi eredetű bénulás. 2006-ban Los Angelesbe költözött, ahol olyan szerepeket keresett, amelyekben a fogyatékossággal élők helyzetét mutathatta be.
Néhány kisebb szerep után a Breaking Bad című sorozattal lett ismert, amelyet 2008 és 2013 között vetítettek. 2014-ben az Elcserélt lányok című sorozatban, majd több filmben szerepelt. A 2021-es Triumph című film megalkotásában a szereplés mellett producerként is részt vett.
