Az éhezők viadala végre azt nyújtja, amit mindig is kellett volna

Az éhezők viadala végre azt nyújtja, amit mindig is kellett volna

által K Sandor

Az éhezők viadala: Az aratás hajnala – végre a könyv szellemében

Az éhezők viadala: Az aratás hajnala olyan előzményfilm és könyvadaptáció, amely jóval több egyszerű folytatásnál: a sorozat eddigi legfontosabb témáit állítja a középpontba. Ilyen pontosan és nagy gondossággal még nem dolgozták fel Suzanne Collins sorozatának egyetlen darabját sem.

Az éhezők viadala mély nyomot hagyott a popkultúrában, és nagy szerepe volt a disztópikus ifjúsági regények és filmek népszerűsítésében. Az első könyv adaptációja azonban nem adta vissza igazán a regény lényegét: a filmben nagyobb hangsúlyt kapott a romantika, mint a társadalomkritika. A következő három film már sokkal jobban sikerült, a Snow elnök fiatalkorát bemutató előzményfilmet pedig majdnem tökéletes adaptációnak lehetett tartani.

Az aratás hajnala végre ugyanazt az élményt nyújtja, mint a könyv, és a film minden apró részletén érződik, hogy a készítők mennyire jól ismerték az alapanyagot. A sorozat korábbi öt filmjéből négyet rendező Francis Lawrence ezúttal a hetvenes éveket idéző díszletekkel és jelmezekkel teremtette újra az Észak-Amerika romjain felépült Panem világát.

A film középpontjában Haymitch Abernathy áll, akit Katniss és Peeta alkoholista, depressziós mentoraként ismerhettünk meg, és akit lelkileg teljesen kicsináltak a viadalok. A rajongók régóta kíváncsiak voltak a múltjára, 2011-ben még amatőr filmet is készítettek róla. Suzanne Collins 2025-ben jelentette meg a Haymitch fiatalkoráról szóló regényét, amelynek története huszonnégy évvel Katniss viadala előtt játszódik. A tizenhat éves fiút negyvenhét másik gyerekkel együtt küldik az arénába, ő pedig megpróbálja belülről tönkretenni a játékot. Bár a korábbi filmekből tudható, hogy nem sikerült véget vetnie a viadaloknak, érdekes látni, hogy nem Katniss volt az első, akiben az ellenállók a lázadás lehetséges szimbólumát látták.

A főszereplőt alakító Joseph Zadának nem volt könnyű dolga, hiszen egy már jól ismert és kedvelt karakterről kellett megmutatnia, hogyan lett egy ártatlan, a családjáért és a szerelméért élő kamasz fiúból az a megtört férfi, akit Woody Harrelson alakított a korábbi filmekben. Zada hitelesen mutatja be Haymitch fokozatos összeomlását, a Maysilee Donnert alakító Mckenna Grace játéka viszont még nála is nagyobb meglepetés. Grace az elmúlt években annyi filmben és sorozatban szerepelt, hogy egy idő után már nehéz volt elvonatkoztatni a személyétől, és csak a karaktereire figyelni. Most azonban minden fenntartásra rácáfol: remekül alakítja a határozott és talpraesett lányt, aki az utolsó pillanatig sem hunyászkodik meg az elnyomói előtt. Egy-egy pillanatra még Katnisst is megidézi.

Az előzményfilm igazi erőssége azonban az, ahogyan az arénán kívüli világot bemutatja. Elle Fanning remekül alakítja a fiatalabb, naivabb, de rendületlenül derűlátó Effie-t, aki ekkor még a Kapitólium hű szolgája. Jesse Plemons azt a Plutarch Heavensbeet játssza, akit később a lázadás egyik fő szervezőjeként ismerünk meg, ekkor viszont még propaganda­filmeket gyárt. Nála talán csak a játékok műsorvezetője, Caesar Flickerman mutatja meg jobban, mennyire beteg az a szórakoztatóipari rendszer, amelynek a kialakulását az Énekesmadarak és kígyók balladájában már láthattuk. Kieran Culkin remekül hozza a gúnyos, beképzelt bájgúnárt, aki még a játékosok szenvedéséből is képes szórakoztató műsort csinálni. Sajnálatot színlelve kérdezi a közönségtől, hogy tényleg annak tapsolnak-e, hogy ez a szerencsétlen mennyit szenvedett.

Az aratás hajnala éppen ezekben a jelenetekben szárnyalja túl a sorozat összes korábbi részét. Minden eddiginél gyomorforgatóbb látni, ahogy az emberek gyerekek halálán mulatnak, Lawrence pedig azt is részletesebben bemutatja, hogyan csinál a Kapitólium szórakoztatóipari terméket az emberi szenvedésből. A propagandafilmek készítésétől a viadal közvetítésén át a győztes megalázásáig végigkövethető ennek a rendszernek a működése. A Kapitólium nemcsak a játékosok életéről és haláláról dönt, hanem arról is, hogy milyen történetet mesélnek el róluk. A hatalom így még azt is megpróbálja befolyásolni, hogyan értelmezzék az emberek azt, amit a saját szemükkel látnak.

Az aratás hajnala közben megőrzi Collins könyveinek egyik legfontosabb üzenetét: akkor is érdemes fellépni a változásért, ha a cselekedeteknek nem azonnal lesz eredményük. Haymitch történetében éppen az a szép és egyben tragikus, hogy bár neki nem sikerült megváltoztatnia a rendszert, a tettei nem voltak hiábavalók. Francis Lawrence úgy tért vissza egy jól ismert, mára szinte nosztalgikussá vált világhoz, hogy nem ismételte meg az eredeti filmeket, hanem új nézőpontból mutatta meg mindazt, amiről azok szóltak. Ráadásul végre olyan hangsúlyt adott Collins társadalomkritikájának, amilyet már az első adaptációban is hiányoltak. Ezzel Az aratás hajnala minden túlzás nélkül a sorozat eddigi legjobb filmje lett.

Ezt is kedvelheted