Bernardo Axtaga: Obabakoak – Részlet
Obaba, a titokzatos hegyvidéki település, nem található meg semmilyen térképen; ez a hely a baszk vidék mitológiájából, a szerző gyermekkorának emlékeiből és kiterjedt irodalmi utalásaiból születik. A belső tájak labirintusa szimbolizálja a világ kiismerhetetlenségét, amelyben Bernardo Atxaga regénye, az Obabakoak, a baszk irodalom alapműveként van jelen, ugyanakkor a kortárs irodalomban is kiemelkedő remekműként sűrűsödik. Olabóljuk a mű szívét, és zseniális írásmódját!
MINDEN ÉJJEL SÉTÁLNÉK – Katharina Vallomása
Szívem szerint minden este sétálnék, ám a félelem és a bátortalanság fogságában élek. Néha, amikor a hangulatom egy kicsit derűsebb, lejövök a kapuig, és az állomás felé veszem az irányt, miközben tudatosan ismételgetem magamban: „Katharina, ne légy ostoba, az utcák üresek, nyugodtan sétálhatsz, ne gondolj arra, amit az újságok írnak, hiszen ők mindig eltúlozzák az eseményeket.” De mielőtt a gondolatok a fejembe gyökeret vernének, már fordulok is vissza, és újra az otthon kényelmében találom magam.
Ráadásul egyedül lépkedni kissé zavarbaejtő is. Az egyik szomszédom azt tanácsolta, hogy szerezzek be egy kutyát. Így, ha valaki megkérdezné, miért kószálok a városban ilyen későn, azt válaszolhatnám: „A kutya miatt, nem akarom, hogy ez a kis naplopó folyton heverésszen és elhízzon.” És persze a kutya biztonságot is nyújtana. Ha kutyát választanék, egy jól képzett dobermannt szerzem be, amely védelmezne engem.
De a városban folyamatosan esik az eső, és a hideg megnehezíti az állattartást. Nem akarom, hogy a kutyámmal foglalkoznom kelljen, amikor bezárva szenvedne a négy fal között. Így hát kénytelen vagyok lemondani a sétákról, és inkább elnyújtózom otthon, elbúcsúztatva a napot. Időmet jól beosztom: először javítom a gyerekek matematikafeladatait, majd bekapcsolom a rádiót, és olyan lapokat nézegetek, amelyek az Aga Kán szerelmi ügyeit taglalják. Ezek szórakoztató, de felszínes írások – éppen jól jönnek, ha el akarom terelni a figyelmemet a komolyabb dolgokról.
Később, körülbelül kettő tájban, nekiállok pulóvert kötni, vagy éppen lebontani, amit már megkötöttem, mert mindig nehezen választom ki a megfelelő színt és méretet. A rádióműsorok végével is foglalkozom – még ilyenkor is úrrá lesz rajtam a kreatív vágy, és haladok a kötögetésemben, vagy válogatok valami más elfoglaltságot keresve, mert a korai kelést elkerülhetetlenül elkerülöm.
Az éjszaka legfontosabb pillanata hajnali három óra harmincöt perckor érkezik el, amikor a vonat áthalad a városon. Addig figyelmesen hallgatom az éjszaka ismerős neszeit; például a legutolsó busz, ami hazaérkezik, és a sarkon megáll, csupán egyetlen utast szállít. Az utolsó utas a fütyülős férfi, aki mindig ugyanazzal a dallammal halad végig a járdán, míg negyed négy körül megérkeznek az utcaseprők, és fél négykor van jelen az, akit Fangiónak hívok; gyorsan elrobog a ház mellett.
A vonat érkezését a vashíd zaja jelzi. Az hangja olykor könnyen összetéveszthető a széllel, de a vashíd sosem hazudik; amikor a vonat áthalad rajta, a kalapácsütésekhez hasonló zörejt hallat. A vonat rendszerint pontosan érkezik, de előfordul, hogy késlekedik, ilyenkor ideges leszek, másodperceket számolok, és az ablaknál állok. Volt olyan is, hogy reggel nyolckor futott be, és elérzékenyültem, mert elképzeltem, hogy baleset történt; végül kiderült, hogy földcsuszamlás állt a késés hátterében.
A vonat húsz kocsiból áll, és Hamburg felé tart. Nem tudom, mi minden fuvarozást tartalmaz, de emlékszem, azon a napon, amikor én is rajta ültem, lovakat szállított; hallottam, hogyAmerikába szánják őket, és a kikötőből folytatják az útjukat. Vajon mi lett velük? Reménytelen gondolat, nem is akarom megfejteni; lehet, hogy egy hosszú út után a mészárszékben végeztek.
Ahogyan a vonat lassít, hogy áthaladjon a hídon, az éjszaka csúcspontja érkezik el. Ilyenkor rágyújtok egy cigarettára, amit az éjjeliszekrényemen tartok, és elengedem a fantáziámat. Elképzelem a mozdonyvezetőket, akik némán ülnek, és vannak valószínűleg emlékeik. Amikor kezdetben együtt dolgoztak, még sok beszélni valójuk volt, de idővel kifáradtak a témákból. Ahogy a sínekre tekintek, úgy érzem, hogy az én gondolataim is párhuzamosan futnak az ő életükkel; talán a mozdonyvezető egy kedves gondolatra vágyik, de a sötétség és a fények között elmerülve csak a futásra összpontosít.
Valójában mindezek az elképzelések becsapnak engem, mivel a másik mozdonyvezető, Sebastián, valószínűleg nem gondol rám. Ha valóban foglalkoztatna a gondolatom, akkor jelezne a vonattal, ahogyan tette azt negyvennégy napon belül minden második éjjel.
Bernardo Atxaga: Obabakoak
Fordította: Mester Yvonne
Typotex, 2026, 4500 Ft
