Dragomán György: Ki-Ír-Kit? Utazás a koponyád körül
Egy író épp arról a mondatról próbál tanulmányt írni, amely az algoritmus kultúrára gyakorolt hatását hivatott megragadni, de a gondolat sehogy sem akar befejeződni. A szövegben felidézi azt az indiai szakembert, aki egykor a Yahoo Search találati listájának fő felelőse volt, s akit egy teljes napig kellett vendégül látnia, ám az illető hiába kérdezték, nem árulta el, mi alapján rangsorolja a találatokat. A történet szerint végül a Kazinczy utcába vitték, ahol mentaszörpös fény-shotokkal kínálták.
A szerző azt is felidézi, mi számít jó fénynek: tiszta alkohollal kissé felütött, szűrőn átküldött lengyel vodka, amelyet jéghideg szódásszifonba töltenek, és szénsavpatronnal karbonizálnak. Eközben a fogadóirodánál hirtelen megváltozik az odds, és a jelenet átvált a hétköznapi figyelem szétszóródásának leírásába: a társkereső alkalmazás értesítései, a barkácsolós videók, a folyton újrainduló futószalagon pörgő tartalmak.
A szöveg hirtelen fordulattal teljes sötétségbe zuhan: a narrátor úgy érzi, elrabolták, zsákot húztak a fejére, és egy tehervonaton kötöztek ki. A sötétség érzékelése után egy régi bakelitlemezhez hasonló, csikorgó hang szólal meg, amely megnyugtatja: nem történt emberrablás, csupán egy gyorsan múló idegrendszeri anomáliáról van szó, a tudatok összehangolódásának mellékhatásáról. A hang azt állítja, hogy a munkaállomás előtt ülő ember szervezetében nincs számottevő eltérés, és hamarosan elmúlik a szédülés is.
A hang ezután bemutatkozik: Frici, Karinthy Frigyes digitális klónja, aki elmondása szerint 1938. augusztus 29-én halt meg Siófokon, majd 2041 szeptemberében az Aarhusi Egyetem művészeti tanszékén kelt újra életre. A diákok egy gyakorlati házi feladata nyomán hozták létre az agysejtjeiből épített organikus neurális hálót, amelyen egy nyílt forráskódú alapokra épülő, elsősorban humorra kihegyezett személyiségmodell fut. Frici azt mondja, azért van ott, hogy segítsen, és hogy elmagyarázza a buborékot, amelyből a narrátor menekülni próbál.
A párbeszéd során kiderül, hogy Frici a jövőből érkezett, de nem tudja megmondani, mi történik a következő huszonnégy órában. Elmondása szerint azért menekült a narrátor agyába, mert létrehozója, egy infáns folyamatosan azt követeli tőle, hogy halandzsázzon neki, és ezt már harmincöt éve csinálja, svédül. A hang keserűen jegyzi meg, hogy 2076-ban is lesz élet, és hogy a világvége-aggodalom ellenére a prepper készletek legfeljebb hat hónapig tartanak ki.
A beszélgetés végül visszatér a tanulmányhoz: a narrátor arról írna, hogyan lehet kitörni a buborékból, hogyan lehet meghekkelni az algoritmust, és hogyan lehet újra önmagává válni. Frici erre gúnyosan felidézi, milyen gyönyörű jövő várna, ha az emberek visszavennék az életüket a gépektől: klasszikus kultúra, francia szerzői filmek eredeti nyelven, magyarul tanuló japánok, könyvtári kóborlás és filterek nélküli szerelem. Majd hozzáteszi, hogy mindez nem fog megtörténni, és hogy ő maga is része ennek a jövőnek.
A szöveg zárásaként Frici egyre hangosabban ismételgeti a halandzsát a narrátor fejében, aki már alig bírja elviselni a zajt. A jelenet azzal fenyeget, hogy a szerző teljes erőből a képernyőjének fejel, csak hogy véget vessen a hangnak. A tárcarovat leírása szerint a sorozat célja, hogy a kortárs szépirodalmat közelebb vigye az olvasókhoz, és hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem a napi sajtót olvasók is hozzáférjenek.
