Hat napig tengődött a kanadai vadonban egy eltévedt túrázó
Stanislav Volo augusztus 30-án, vasárnap délelőtt 11 óra 33 perckor szállt ki a kanadai Squamish településről induló Sea to Sky felvonóból annak felső állomásán, hogy teljesítse a Habrich Loop néven ismert túraútvonalat. A 43 éves családapa terve az volt, hogy felmegy az 1792 méter magas Habrich-hegyre, majd egy másik útvonalon lejön a felvonóhoz. Ezután majdnem egy hétig senki sem látta.
A férfi elmondása szerint túlságosan a technológiára támaszkodott, a telefonja azonban lemerült a hegy tetején, és a ködbe burkolózott lejtőn nem találta meg a helyes irányt. A hegytetőről lefelé eltévedt a sűrű ködben, ahol a hatalmas sziklafalak és tereptárgyak már kis távolságból is belevesznek a szürkeségbe.
Volo pánikba esett, majd zajt hallott, és azt hitte, a 99-es főút zaját hallja. A hang irányába kezdett ereszkedni, de nem a főút volt az, hanem egy csővezeték építése a hegy túloldalán. Így végül a hegy északi oldala felé indult el a helyes, déli irány helyett.
Egyre nehezebb terepen ereszkedett lefelé, egy vízmosásban megcsúszott és elesett. Beütötte a fejét, eltörte a sarkát, és megrepedt a csuklója. Ekkor döbbent rá, hogy már nem tud visszajutni a kiindulópontra. A sérült túrázó szerencséjére egy vízesés közelében talált egy kis védett barlangot, ahol volt víz és némi menedék az eső és a hideg elől.
Hat éjszakát töltött ott, várva, hogy sérülései javuljanak. A hátizsákjában mindössze két zacskó gumicukor és némi szárított marhahús volt. Élelmiszerkészletét erdei derécével és körülbelül húsz kisebb hernyóval egészítette ki. A kutató-mentők szerint sok rovar és lárva lényegesen több fehérjét és zsírt tartalmaz, mint a leveles növények, ugyanakkor nem minden hernyófaj fogyasztható biztonságosan, ezért tapasztalatát nem szabad úgy értelmezni, hogy a hernyók általában ehetők.
A keresés során földi egységek, hegyi mentőcsapatok, helikopterek, drónok és hőkamerás rendszerek is részt vettek. A terep azonban rendkívül nehéz volt: sűrű tengerparti erdők, sziklafalak, szakadékok és vízmosások alkották. Két éjszakán át szakadó eső öntötte a területet, az alacsony felhőalap és a sűrű felhőzet pedig időnként lehetetlenné tette a helikopterek behatolását a hegy fölé.
Az első biztos nyomokat a felvonó térfigyelő kamerái szolgáltatták, amelyek megerősítették a személyazonosságot, a helyszínt és az időpontot. Vasárnap délután fél 5 körül Volo felhívta a feleségét, aki nem vette fel a telefont. Aznap este 9 óra 50 perc körül a készüléke csatlakozott a Chance Creek-i mobilátjátszó toronyhoz. Két nappal később, kedden este fél 7 körül sikerült tárcsáznia a segélyhívó számot, de a hívás rendkívül rövid volt, és megszakadt.
A mentők szerint a fekete póló és fekete rövidnadrág, amelyet viselt, rendkívül jól beleolvadt a Coast-hegység terepviszonyaiba. Amikor meghallotta és meglátta a kutatására indított helikoptereket, egy törtfehér pólót lengetett, de a fehér szín nem feltétlenül biztosít jó láthatóságot a hegyekben.
Szeptember 4-én, pénteken, öt éjszaka után Volo úgy döntött, hogy sérült lába javulásával újra nekiindul. Lassan ereszkedett le a hegyről, és kiért az Indian Arm erdészeti útra, ahol találkozott egy építőmunkással, aki segített kapcsolatba lépni a közelben dolgozó kutatócsapatokkal. Végül saját erejéből jutott ki.
A Lions Bay Kutató-Mentő Szolgálat kielemezte az esetet. A mentők szerint a férfi több hibát is elkövetett: egyedül ment túrázni, a legrosszabbkor merült le a telefonja, nem állt meg átgondolni a helyzetet, hangos vízesés mellé telepedett, és kimerítette vészhelyzeti felszerelését. Ugyanakkor voltak jó döntései is: nem adta fel a reményt, megnyugtatta magát, feladatot adott magának, volt terve, folyamatosan próbált jelezni a mentőcsapatoknak, és képes volt újraértékelni a helyzetet.
