Mit nézünk, amikor Nolan Odüsszeiáját nézzük?
Hatalmas izgalom övezi Christopher Nolan legújabb filmjét, az Odüsszeiát, amely már a bemutató előtt is jelentős várakozást keltett. Ilyen helyzetekben, amikor a film megjelenése előtt már hatalmas kavarodást okoz a marketing és a közönség elvárásai, elengedhetetlen, hogy a nézők tisztában legyenek azzal, hogy nem a külső kommunikáció alapján kell értékelni a művet. Néha évtizedek telnek el, mire kiderül, hogy mit ér a film valójában, ahogy azt tapasztalhattuk a Hídember vagy a Passió esetében, ahol a történelmi vagy társadalmi kontextus alakította az értékelést. Az Odüsszeiánál a kihívás abban rejlik, hogy a klasszikus mitológiai szöveg, amely már régóta ott lebeg a kollektív tudatalattiban, mennyire képes életre kelni a vásznon, és a nézői elvárások mennyire befolyásolják a film megítélését.
A Homéroszi alap
A film alapja a Homérosz által írt Odüsszeia, amely önállóan is megállja a helyét, de az Iliász kontextusában nyeri el igazi mélységét. E két mű összehasonlítása nagymértékben hasonlít az evangéliumok értelmezéséhez: bár az alaphelyzet és a szereplők azonosak, az elbeszélői attitűd és az általuk bemutatott világkép gyökeresen eltérő. Míg az Iliász tele van hősökkel és isteni beavatkozásokkal, addig az Odüsszeia már az emberi akarat szerepét hangsúlyozza. Ez a két eposz egymásnak ellentmondó világot teremt: míg az Iliász istenek játszmáiról szól, az Odüsszeia a bonyolult emberi érzelmek és konfliktusok színtere.
Minden Odüsszeia-adaptációnak kulcsfontosságú kérdése, hogy az alkotó mennyire képes azonosítani, hogy a történet csodákkal teli világban játszódik, ugyanakkor a szereplők nem istenek, hanem hétköznapi emberek. A film egyik legfontosabb eleme, hogy hogyan alakítja Odüsszeusz karakterét: mennyire heroikus figura, és mennyire válik a családért harcoló, elvált szülővá. Az Odüsszeia megítélésének mércéje ezáltal a modern problémák kezelésén keresztül ér el hozzánk, ahogy a történetet a XXI. század kontextusába helyezik.
Nolan és az új filmnyelv
Nolan a filmkészítés új nyelvén dolgozik, különösen az IMAX formátum használatával, amely még sosem volt olyan filmhez alkalmazva, mint az Odüsszeiában. A rendező korábbi műveiben már megmutatta, hogy fontos számára a vizuális élmény, most pedig az a célja, hogy a nézőt teljesen magába szippantsa a kibővített látványvilággal. Nagyszabású terve, hogy a nézők számára olyan élményt nyújtson, amely felszámolja a határokat a film és a néző közé, miközben a látvány terén eddig ismeretlen magasságokat céloz meg.
De bármennyire is ambiciózus ez a megközelítés, kérdéses, hogy mennyire befolyásolják a piaci érdekek a film minőségét. Az IMAX formátummal való kísérletezés újfajta kihívásokkal is jár, hiszen a hagyományos filmes keretek felbontásával Nolan a kompozíció szentségét is megkérdőjelezi. A keret nélküli képek használata megfosztja az alkotót a klasszikus komponálási technikák lehetőségétől, így a film kockáit nem mindig lehet úgy tervezni, hogy az minden néző számára egyformán azonos hatást gyakoroljon.
Epilógus
Nolan Odüsszeiáján tehát óriási nyomás nehezedik, amely összefonja a piaci elvárásokat és a nézői várakozásokat. A film azonban ne csupán az elvárások tükreként szolgáljon, hanem legyen egy jelentőségteljes autonóm alkotás, amely méltó a klasszikus történethez. Amikor elérkezünk a vetítéshez, legyünk nyitottak arra, hogy újraértelmezzük a filmet, és hagyjuk, hogy az élmény magával ragadjon minket, függetlenül attól, hogy az egy klasszikus hollywoodi látványfilm-ként vonul-e be a történelembe.
