Orbán Viktor élesen bírálta az új kormány minisztereit a Bayer Show-ban
Orbán Viktor volt miniszterelnök a Bayer Show hétfőn este leadott különszámában egyesével szólt be a Tisza Párt minisztereinek és Magyar Péternek. A beszélgetés jelentős részében korábbi kijelentéseit ismételte a Magyar-kormány alkalmatlanságáról és intézkedéseinek hibás voltáról.
Orbán szerint Magyar Péterről felesleges beszélni, mert „össze-vissza beszél”, és úgyis mindig mást csinál, mint amit mond. Kapitány úrról, a gazdasági miniszterről azt mondta, hogy bár ért az energiakereskedelemhez, makrogazdasággal életében nem foglalkozott, és attól, hogy valaki ért az energiakereskedelemhez, nem biztos, hogy ért a befektetésekhez és a kereskedelmi forgalom szabályozásához.
Kármánt gyenge vezetőnek nevezte, akivel „oda-vissza mosták fel a padlót”, amikor 2010 után államtitkár volt. Vitézy Dávidról azt állította, hogy nem tud megbirkózni azzal, hogy Lázár János az ő felettese, és kissebbrendűségi érzését följelentésekbe fojtja. Orbán Anita külügyminisztert „szegény külügyminiszter asszonynak” nevezte, aki kabinetfőnök volt, és szerinte nem csinál geostratégiát, nem tárgyal a nagyhatalmakkal, vicc az egész.
Orbán szerint ma Magyarországon újkommunista kormányzás zajlik, a baloldaliak csak megszorításokban, egypártrendszerben és az ellenzék ellehetetlenítésében tudnak gondolkodni. Szerinte ezt szolgálják azok a feljelentések és büntetőügyek is, amelyek miatt az elmúlt hónapokban Hankó Balázst és Seszták Miklóst is börtönbe zárták. Állítása szerint ez „már a kényszervallatás kategóriájának a határát súrolja”, és a korrupciós ügyek politikai propagandisztikus ügyek, amelyek célja a jobboldal felszámolása.
Ugyanakkor szkeptikusan nyilatkozott arról, hogy ezek miatt elítélhetnek embereket. Azt mondta, százhétvennéhány feljelentés van, amelyek semmilyen tényállásszerűséget nem mutatnak, nem bűncselekmények, és ki fog derülni, hogy alig, de lehet, hogy egy sem áll meg közülük.
A beszélgetés első felében Orbán arról beszélt, hogy a Magyar-kormány a választások óta csak adót emel és megszorításokat hajt végre. Szerinte ilyen a katás adózás jelenlegi átalakítása és a vagyonadó is, amellyel a keményen dolgozókat és a munkaadókat büntetik, ami miatt végső soron a munkavállalók járnak rosszul. A dohánytermékekre bevezetett adót is rossznak nevezte, mert szerinte nem világos, miért kell kiszúrni kétmillió emberrel csak azért, mert „stanglija van és pöfékel”.
Orbán szerint minden, ami jó, nekik köszönhető. A gazdaságot biciklihez hasonlította, amely eldől, ha nem tekered. Állítása szerint ma csak azért nem dől el a gazdaság, mert Szijjártó Péter jól végezte a munkáját, és ha nem hozta volna be a BMW-t, az új Mercedest, az akkumulátorgyárat, a BYD-t és a kínai autógyárat, akkor a magyar ipar gyalázatos képet mutatna. Hozzátette, hogy Szijjártó Péter döntései óta nincsenek új befektetéseket és beruházásokat támogató döntések.
Az aranykonvoj-ügyet Európa legnagyobb korrupciós ügyének nevezte. Tagadta, hogy ő adott volna utasítást annak végrehajtására, de azt mondta, hogy ha szükség lett volna rá, megtette volna. Szerinte ez nem bűncselekmény, és azok, akik bűncselekmény elkövetésével vádolják, „örüljenek, hogy megússzák” majd a végén.
Az adás utolsó perceiben Orbán bejelentette, hogy most a jobboldal újjászervezésén dolgozik, minden héten több megyébe is elmegy beszélni a megyei emberekkel, hogy hogyan szervezzék újjá a közösséget. A csapatkapitány a jobboldalon Bóka János, ő csak az edző, aki a háttérben dolgozik. A következő időszakban 3-4 képviselőt lecserélnek a Fidesz-frakcióból, és személyes visszatérésének még nincs itt az ideje.
Ez utóbbi részeként jelentette be azt is, hogy a Fidesz október 23-i eseményén még nem fog felszólalni. „Jól kell megválasztani, hogy mikor mit tegyek. Pengetek én otthon, meg írok új dalokat, és majd fogok én beszélni. Most 23-a még korán lenne, most még nem fogok. 23-án a Bem téren Áder János beszél meg Bóka János. Én majd az első nagy békemeneten, ha eljön az idő, akkor ott leszek és meg fogok szólalni” – mondta Orbán.
