Taktakenézi képviselőt gyilkoltak meg, a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat

Taktakenézi képviselőt gyilkoltak meg, a rendőrség őrizetbe vette a gyanúsítottat

által K Sandor

Emberölés Taktakenézen: önkormányzati képviselőt szúrtak meg, a rendőrség egy órán belül elfogta a gyanúsítottat

Erőszakos bűncselekmény áldozata lett egy önkormányzati képviselő Taktakenézen. A térség országgyűlési képviselője közösségi oldalán azt írta, az erőszaknak nincs helye sem a közéletben, sem a közösségekben, a vitákat békés és demokratikus eszközökkel kell rendezni.

Az áldozat az 59 éves Szapula János, aki a 2024-es önkormányzati választásokon a Romajó Egyesület jelöltjeként lett képviselő Taktakenézen, emellett a települési roma nemzetiségi önkormányzatának is tagja volt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy emberölés miatt folytatnak büntetőeljárást egy taktakenézi férfival szemben. A megalapozott gyanú szerint kedden egy taktakenézi telephelyen megszúrta ismerősét, aki a helyszínen meghalt.

A szerencsi rendőrök egy órán belül felkutatták és elfogták, majd őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.

Ezt is kedvelheted