Tengerszem pislog Karintia meserétje mellett

Tengerszem pislog Karintia meserétje mellett

által K Sandor

Különleges tengerszem pislog Karintia meserétje mellett

A Mesés pillanatok ösvénye köti össze az azúrkék Tengerszemet az élénkzöld Mese-réttel a karintiai Bodentalban, ezer méterrel fölöttük pedig a Hochstuhl hatalmas fehér sziklafala őrködik. A két látványosság egyetlen könnyű túrába szedve is bejárható.

A 2237 méter magas Hochstuhl-csúcs alatti Bodentalban, a Boden-patak völgyében fekvő kirándulóhely népszerűségét egy azúr színben csillogó tengerszemnek (Meerauge) és egy tündéri hangulatú zsengezöld havasi mezőnek, a Märchenwiesének, azaz Mese-rétnek köszönheti. Ezt a két látványosságot köti össze az osztrák turisztikai marketingben csak „Mesés pillanatok ösvényének” nevezett slow trail, magyarán lazulós sétaút.

A bodentali parkolóból először a Tengerszem felé vezet az út: 400 méternyire indult az úttól a tóhoz vezető, fapallóba váltó ösvény. A pallóra a tavat körülvevő lápos rész védelmében van szükség, a tavat pedig teljesen körbe lehet járni.

A tó áttetszően kék vizében bedőlt farönkök fekszenek, amelyeket nem emeltek ki. Ettől egészen sajátos lett az egykori gleccsertó, amit azért neveztek el régen Tengerszemnek, mert tápláló felszíni patak hiányában sokáig azt hitték, hogy valahogy mélyen a föld alatt kapcsolatban van a tengerrel. Egy helyi legenda szerint egyszer szekerestül elsüllyedt két ökör a Tengerszemben, majd hetekkel később az ökrök igáját látták úszni a Karavankák túloldalán, a szlovéniai Bledi-tóban.

A Tengerszemtől visszafelé a Bodenbauer háznál lehet frissíteni egy kávéval, majd széles erdei úton két kilométerre fekszik a Mese-rét, amelyet sokak szerint Karintia legszebb hegyi rétje. Elképesztően zöld gyepét sudár fenyőfák veszik körbe, mögöttük dél felé a hegyvonulat hatalmas fehér sziklafala áll őrt.

A Mese-rét széléről a 662-es túraútvonalon indulhat el a hegy felé az, aki többre vágyik. Az út hamar kiér a hegyoldalban nagyjából szintben haladó Stinzesteigre, amely a Štince/Stinze nevű sziklás gerincről kapta a nevét, és része a Dél-Alpokban kígyózó hosszú távú panorámaösvénynek. A gerinc sziklalépcsőinél a kezet is használni kell, de fix biztosító drótkötél segíti az átjutást.

A Stinze-nyeregnél útelágazáshoz érkezik a túrázó: a rövidebb, jelöletlen út helyett a jelölt útvonal vezet a közeli Klagenfurterhüttéhez, ahol frissítő és hüttepecsét várja a kirándulót. A háztól induló harántoló ösvény körülbelül 1700 méter fölött már kopár, sziklás lejtőn halad, legfeljebb egy-két havasi gyepfolttal, és itt jelennek meg a túrázók morzsáira ácsingózó havasi csókák is.

A főgerincre 1840 méteren, a Bielschitza-nyeregben lehet feljutni. Innen az útirányjelző tábla szerint még két óra gyaloglás a Hochstuhl. A túraútvonal a gyakran tomboló viharok miatt nem a gerinc tetején, hanem a lankásabb déli oldal kőlejtőin és szikláin vezet; mivel az osztrák–szlovén határ pont a gerincen húzódik, a csúcsig hátralevő 2,3 kilométeren Szlovénia sziklás oldalán halad az út.

A csúcsot egy kisebb törmelékes sziklacsoport uralja, a csúcskönyv fémdobozán kívül más nem jelzi, hogy célhoz ért a túrázó. A látványért viszont megéri felmenni: déli irányban a Száva völgyéig lehet ellátni, azon túl a teljes Júliai-Alpok látszik a Triglavval, és a távolban a Bledi-tó is dereng. Nyugat felé az Isztriai-hegység és a Gorski Kotar hegyei, majd a Kamniki-Alpok meredélyei hullámoznak, északra pedig a Hohe Tauern, a Gurktal-Alpok és a Dachstein látható.

A Karavankák Ausztria és Szlovénia határán húzódó, összesen 120 kilométer hosszú hegylánc, az Alpok leghosszabb egybefüggő, zárt hegylánca. Nevét valószínűleg a kelta „karv”, azaz szarvas szóból kapta, jelentése egyik legszebb csúcsának szláv nevében (Košuta) is fennmaradt.

A Hochstuhl via ferrata útvonalán lehet leereszkedni a Bärentalba. Az útvonal felső része meredek, csúszós ösvény hiányos biztosított szakaszokkal, sziklavályúk és kitettebb gerinckibúvások váltják egymást, a hevenyészett, dróttal lekötözött doronglétrák sem maradnak el. Az út felétől javul a drótkötélbiztosítás minősége, és nehezebbé válik az ereszkedés, helyenként már komolyabb nehézségű szakaszokkal. A fal aljára mintegy három óra alatt lehet leérni, onnan még egyórányi gyaloglás a parkoló.

Az út összesen 14 kilométer, de jelentős, majdnem 1300 méternyi szintemelkedéssel és közel ugyanennyi ereszkedéssel jár; a túratérkép 9 és fél órás menetidőt kalkulál rá. Emiatt az útvonalat csak tapasztaltabb túrázóknak ajánlott választani, lehetőleg párban vagy kisebb csoportban.

A Bodental öt kilométer hosszú „Mesés pillanatok ösvénye” ezzel szemben tökéletes, könnyű családi program, amely babakocsival is nagyrészt bejárható. A Wörthi-tó környékén nyaralóknak nagyszerű kísérőprogram lehet. A Klagenfurterhüttét vagy a szlovén oldalon a Stol menedékházat bázisként használva kevésbé megerőltető módon további szép csúcsok is megmászhatók: a Bielschitza/Svačica (1959 m), a Mali Stol (2187 m) és a Wertatscha/Vrtača (2180 m).

Ezt is kedvelheted