Tisza-frakció etikai bizottsága kedden dönt Kaprinyák Tiborról

Tisza-frakció etikai bizottsága kedden dönt Kaprinyák Tiborról

által K Sandor

Kedden dönt a Tisza-frakció etikai bizottsága Kaprinyák Tibor ügyében

A Tisza-frakció etikai bizottsága kedd reggel, a 9 órakor kezdődő plenáris ülés előtt tárgyalja Kaprinyák Tibor képviselő ügyét. Az erről szóló információt a testület egyik tagja, Czakó Czirbus Pál osztotta meg hétfőn a parlamentben.

A Tisza Párt országgyűlési képviselője szerint széles spektruma lehet annak, hogy az etikai bizottság milyen javaslatot tesz a frakciónak. Ez a szóbeli figyelmeztetéstől akár addig is terjedhet, hogy „adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” Kaprinyáknak.

Kaprinyák Tiborról az elmúlt napokban ismét megjelentek azok a fotók, amelyeken luxusvadászatokon elejtett állatok tetemével pózol. Az ügyet különösen vissás teszi, hogy a képviselő az Élő Környezetért Felelős Bizottság alelnöke.

Magyar Péter múlt kedden kezdeményezte, hogy a Tisza-frakció tárgyalja Kaprinyák ügyét, hogy „egyértelművé tegyék, hogy mi az, ami elfogadható a közösségükben és mi az, ami nem”. A frakció hétfői ülésén meghallgatták Kaprinyákot, beszélgettek az ügyéről, de döntést nem hoztak. Az ügy részleteit a frakció etikai bizottsága vizsgálja ki kedden.

Czakó Czirbus Pál nem kapott tömegesen leveleket az üggyel kapcsolatban, de a környezetében azt tapasztalta, hogy komoly aggályt jelentenek a tiszás képviselő luxusvadászatáról megjelent fényképek, és a társadalom egy jelentős része morálisan elítéli azokat. Úgy érzi, hogy Semjén Zsolt rénszarvasvadászata után az egzotikus állatok drága vadászata morális triggerpont a társadalomban. Személy szerint nem akart véleményt mondani az etikai bizottság keddi ülése előtt, szűk körben is meg akarja hallgatni Kaprinyákot, mielőtt kialakítaná az álláspontját.

Az etikai bizottságnak három tagja van: Mellétheti-Barna Mártont az elnökség delegálta, Hantosi Istvánt a frakcióvezetés, Czakó Czirbust pedig a frakció tagjai. Az etikai bizottság javaslata alapján a Tisza Párt frakciója jövő hétfőn hoz döntést. Addig Kaprinyák nem vehet részt az Országgyűlés munkájában, a hétfői plenáris ülésen is üres maradt a helye.

Ezt is kedvelheted