Vizsgálat alatt a trieszti magyar kikötőberuházás
A Közlekedési és Beruházási Minisztérium vizsgálja a trieszti magyar kikötőberuházás megalapozottságát – erősítette meg a tárca az erről szóló értesülést.
A kormány még 2018-ban döntött arról, hogy az exporttevékenység segítése érdekében saját tengeri kikötőt épít a közeli olasz városban. A beruházás a volt Aquila olajfinomító területén, egy kármentesítésre szoruló régi ipartelepen valósulna meg, amelyet koncesszió keretében 60 évre, 31 millió euróért vásárolt meg az akkori magyar kormány.
A korábbi tervek szerint először egy 250 méteres partfalszakaszt építettek volna, amelyhez 50 ezer köbméteres területet töltenek fel a tengerben, majd ezt bővítve végül összesen 650 méternyi partszakasza lett volna a magyar kikötőnek. Mindezt 30 hektáron épülő logisztikai központ egészítette volna ki, ahová a tengeri operációhoz szükséges létesítmények kerültek volna. A megvalósító és tulajdonos az Adria Port Zrt. állami cég, amely a rendelkezésre álló számítások szerint 2025-ig mintegy 2 milliárd forintos mínuszt halmozott fel a munkákkal. A befejezést 2028-ra tervezték.
A projektről legutóbb a tavaszi országgyűlési választás előtt lehetett hallani, amikor a külügyi államtitkár részleteket közölt az építkezésről. A 2026. februári bejelentés szerint a munkálatok akkorra „látványos szakaszba léptek”: épült az új partfal, zajlott a mederkotrás, és elkezdték előkészíteni a parti területet. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a beruházás kétoldalú együttműködésben valósul meg, és az olasz kormány is hozzájárult több mint 20 milliárd forintnyi összeggel.
Mivel a kormányváltás óta nem érkeztek új információk a fejlesztésről, a Külügyminisztériumtól érdeklődtek arról, megvalósul-e a tervezett formában a trieszti magyar kikötő. A válaszból kiderült, hogy a projekt átkerült a Közlekedési és Beruházási Minisztériumhoz, amely már megkezdte a felülvizsgálatát. „A Közlekedési és Beruházási Minisztérium részletesen vizsgálja a beruházás pénzügyi, műszaki és piaci megalapozottságát, bármilyen döntés csak ezen vizsgálat lezárultával születhet” – közölték.
A tárca azt is jelezte, hogy a magyar–olasz együttműködés továbbra is fennáll, az olasz fél által finanszírozott kikötői fejlesztés halad, a projektről pedig 2026 májusában az olasz miniszterelnök is egyeztetett egy római látogatás alkalmával.
