Érzékeny információk szivárogtak ki a versenyhivataltól
Egy magyar versenyjogi ügyvéd arról tájékoztatta az egyik érintett céget, hogy nem hivatalos úton értesült a Gazdasági Versenyhivatal közelmúltban indított versenyfelügyeleti eljárásáról. Az ügyvéd levelében jelezte, hogy a hatóság csak később ad ki hivatalos tájékoztatást az ügyről, ami arra utal, hogy a vizsgálat alá vont vállalkozás még nem kapott értesítést.
A lapnak nyilatkozó források szerint az eset valószínűleg nem egyedi: szinte mindenki hallott arról, hogy bizonyos kedvezményezett irodák vagy konkrét ügyvédek esetenként előre értesültek vizsgálatokról. Az egyik forrás úgy fogalmazott, hogy a hivatalnál egyesek tulajdonképpen belső információkkal kufárkodtak, így a verseny tisztasága fölött őrködő hatóság maga torzította el a versenyt.
Perek helyett egyezség
A Gazdasági Versenyhivatal 2020 után stratégiát váltott: a korábbiaknál kevésbé agresszíven bírságolt, és a hosszas pereskedés elkerülése érdekében inkább előzetes együttműködésre, megegyezésre törekedett a cégekkel. Ha egy vállalat beismerte a jogsértést, lemondott a jogorvoslatról, kompenzációt fizetett a fogyasztóknak, vagy vállalta a jogkövető magatartást, kedvezményt kaphatott a bírságból. A stratégia eredményeként a bíróságon megtámadott határozatok aránya 2020 után jellemzően 20 százalék alatt maradt, míg korábban 40-60 százalék közötti volt. A bírságkedvezmény összege 2021-ben 7,6 milliárd forinton tetőzött, évek óta milliárdos nagyságrendű.
A szakértők szerint önmagában ez a stratégia nemzetközi trendnek felel meg, a magyar hatóságnál azonban más okai is voltak. Több forrás szerint a kifejezetten éles váltás összefüggött azzal, hogy a 2010-es évektől a GVH a korábbinál több pert veszített el részben vagy egészben. Az 1997 és 2010 között hozott 412 jogerős ítélet 95 százalékában született a hivatal szempontjából kedvező döntés, a 2019-es beszámoló szerint viszont abban az évben a lezárt közigazgatási perek 65 százalékát nyerte meg a hivatal.
Belső információkkal kufárkodtak
A hivatal működésére rálátó források szerint két-három kedvezményezett iroda, illetve nagyjából fél tucat konkrét ügyvéd rendelkezett hosszú évekre visszanyúló jó kapcsolatokkal a hivatalon belül. Az elbeszélések szerint ezek a kapcsolatok üzleti előnyökkel is járhattak: vizsgálatokat érintő, idő előtti információk szivárogtak ki, és konkrét ügyvédajánlások is történtek a vizsgálat alá vont cégeknek.
A hivatal azt írta, hogy minden ügyindítás kapcsán a vonatkozó belső eljárásrendje szerint jár el, ez pedig alapesetben kizárja, hogy egyes ügyvédi irodák előbb értesüljenek egy vizsgálatról, mint a vizsgálat alá vont cég. Kivételként említették, ha egy előzményeljárásban az ügyfél meghatalmaz egy ügyvédet a versenyfelügyeleti eljárásban való képviseletre, ilyenkor a GVH az ügyvédnek kézbesíti az ügyindító végzést.
Egyik nap közös fotón, másik nap a folyosón
Források szerint egyes irodák vagy ügyvédek jelenlétükkel vagy szponzori megjelenésükkel rendszeresen legitimálták a GVH és a versenyhivatal vezetőihez köthető szervezetek eseményeit. Az egyik forrás úgy fogalmazott, hogy a versenyhivatal konferenciáira egy idő után csak olyanokat hívtak meg előadni, akik nem fogalmaztak meg kritikát a GVH működésével kapcsolatban.
Több forrás számolt be arról, hogy Tóth András, a Versenytanács elnöke az általa alapított vagy hozzá köthető szervezetekkel kapcsolatos feladatokat is kiadott GVH-s alkalmazottaknak. A szervezeteket Tóth András saját honlapján is nevesíti. Ezek környékén gyakorta feltűntek szponzorként vagy együttműködő partnerként olyan jogi irodák, amelyek egyes ügyvédei források szerint jó kapcsolatot ápoltak az elnökhelyettessel.
Arra a kérdésre, hogy nem összeférhetetlen-e, hogy a Tóth Andráshoz köthető szervezeteket és eseményeiket olyan ügyvédi irodák szponzorálják, amelyek versenyhivatali ügyekben képviselnek a GVH-val szemben ügyfeleket, a hivatal azt válaszolta, hogy a Versenytanács elnöke a hivatali szolgálata és szakmai tevékenysége során minden esetben a vonatkozó integritási és összeférhetetlenségi szabályok maradéktalan betartásával jár el.
A GVH jelezte, hogy a független szervezeti átvilágítás lezárultáig további információt az ügyben nem közöl.
