Gázmaffia-ügy: már 46 gyanúsított ellen folyik eljárás

Gázmaffia-ügy: már 46 gyanúsított ellen folyik eljárás

által K Sandor

Már 46 gyanúsítottja van a gázmaffia-ügynek

Összesen 46 embert hallgattak ki gyanúsítottként eddig abban az ügyben, amely a gázkereskedelemre épülő, nagy volumenű áfacsalás miatt indult – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A hatóság szerint a jövőben további gyanúsítotti kihallgatások várhatók.

A napokban ismertetett részletek szerint gázimportőrök és strómanok nevén minimális jegyzett tőkével alapított cégek nagy mennyiségben importáltak áfa nélkül földgázt, majd azt a magyar piacon már áfával értékesítették. A dokumentumok szerint hivatalosan 67 milliárd forintnyi áfát csaltak el, amelyet elektronikai termékek vásárlásáról szóló fiktív számlákkal tüntettek el. A bonyolult nemzetközi ügyletekkel a bűnszervezet valójában mintegy 300 milliárd forintot áramoltathatott ki az országból.

Korábban arról is szó volt, hogy a magyar gázpiac egyes szereplői külföldi cégektől vásárolt földgázzal csupán megteremtették a lehetőséget arra, hogy egy nagy tömegben, magas áron beszerzett homogén termék után áfa keletkezzen, amelyet aztán más ágazatokban, például informatikai eszközök adásvételével kamucégek csaltak el – a gáz így mindenképpen szerves része volt a történetnek.

A NAV bűnügyi főigazgatósága különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomoz. A hatóság nyomozóhatóságként 17 ország felé 47 előterjesztést tett nemzetközi jogsegélykérelem iránt a vagyon visszaszerzése érdekében. Írásos válasza szerint külföldi társszervektől jelentős számban kérte nyomozati cselekmények végrehajtását az eddig ismert haszonhúzókon túl további elkövetők azonosítása és büntetőjogi felelősségre vonása céljából.

Ezt is kedvelheted