Házkutatás és büntetőfeljelentés az MNB-botrány kulcsvállalatánál
A Raw Development Kft. beszámolójában részletesen feltárta az MNB-hez és a hatóságokhoz fűződő viszonyát, valamint az elmúlt hónapok jogi és nyomozati eseményeit.
A korábban jegybanki megbízásokkal kitömött, a Matolcsy-körhöz köthető építőipari cég zuhanó bevétel mellett masszív veszteséggel zárta a 2025-ös évet. A vállalatot 2021-re a tíz legnagyobb forgalmú hazai építőipari cég közé repítették az MNB-hez köthető megrendelések, amelyek árbevételének 92-93 százalékát adták ebben az időszakban. A jegybanki botrány kirobbanásával ez megváltozott: tavaly a cég bevétele közel 50 milliárd forinttal esett, a korábban ágazati szinten is kiugró nyereségből pedig 8,6 milliárd forintos veszteség lett.
A 2025-ös évzárást követő időszakról szóló információk szerint az MNB-Ingatlan Kft. – amely az MNB-székház felújítását végeztette a Raw Developmenttel – két részletben 3 milliárd forintot meghaladó mértékű bankgarancia-lehívást valósított meg a céggel szemben. Az első lehívásra még 2025 szeptemberében került sor, a második pedig idén júliusban.
A társaság vitatja a lehívások jogszerűségét, és azt írja, hogy a lehívások alapját képező igények túlnyomó részét a Műszaki Igazságügyi Szakértői Testület, illetőleg a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv kirendelt tanácsa megalapozatlannak minősítette. Álláspontjuk szerint ezek jelentős kárt okoztak számukra, ezért szűk két héttel ezelőtt büntetőfeljelentést tettek, melynek keretében kérték a kár megtérítését, valamint az ismeretlen tettesek felelősségre vonását.
Nem ez az egyetlen jogi vita a felek között: az MNB-Ingatlan Kft. már márciusban pert indított a Raw Development ellen, nettó 27 milliárd forint tőke és a késedelmi kamatok megfizetését követelve a székházfelújítás túlárazása miatt. A beszámoló alapján a Raw Development az MNB-cég keresetét szintén vitatja, és a bíróságtól annak elutasítását kérte. A per jelenleg perfelvételi szakaszban van.
A vállalat arról is beszámolt, milyen nyomozati cselekmények történtek náluk az elmúlt hónapokban. Május végén a cég székhelyén a Központi Nyomozó Főügyészség házkutatást hajtott végre, amelynek során a szerverek adatait teljeskörűen lementették, és több terabyte nagyságú építészeti dokumentációt és adatot, illetve különböző vagyoneszközöket, elsősorban értékpapírokat foglaltak le.
A Raw Development ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a beszámoló leadásáig sem adatkérési, sem tanúkénti kihallgatási, sem gyanúsítási vagy bármilyen egyéb hatósági eljárási cselekményről nincs tudomásuk a céggel vagy annak képviselőivel, munkatársaival szemben.
