Uniós középmezőnyben vagyunk a munkabalesetek gyakoriságát tekintve
38 millió forintra bírságolta a munkavédelmi hatóság a Mol Petrolkémia Zrt.-t a május végén történt tiszaújvárosi baleset miatt, amely egy ember halálát okozta. A vizsgálat súlyos biztonsági hiányosságokat tárt fel a vegyipari üzemben.
A munkabalesetek száma Magyarországon több év csökkenés után tavaly ismét emelkedett. A halálos kimenetelű balesetek száma ugyanakkor csökkent, a vizsgálatok több mint háromnegyed részénél azonban súlyos hiányosságokat állapítottak meg.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a munkabalesetek száma 2010 és 2024 között 17 és 24 ezer között alakult. A legjobb évet 2012-ben, a legrosszabbat 2019-ben regisztrálták. A halálos balesetek száma ez idő alatt 2023-ban volt a legalacsonyabb, 61 esettel, míg 2010-ben a legmagasabb, 96-tal.
Önmagukban ezek a számok nem adnak teljes képet a munkavédelem általános helyzetéről, és a KSH-adatok alapján egyértelmű trendek sem azonosíthatók, mivel a balesetek száma a fenti határok között nem trendszerűen változik.
A nemzetközi összehasonlítás közelebb vihet a valós képhez, bár az egyes országok adatait nehéz közös nevezőre hozni. A KSH a 10 ezer munkavállalóra eső arányt adja meg, az Eurostat ezzel szemben a 100 ezer alkalmazottra jutó mértékeket hasonlítja össze, emellett speciális súlyozást is alkalmaz.
Erre azért van szükség, mert a baleset bekövetkezésének valószínűsége erősen függ az adott gazdasági tevékenységtől, vagyis a különböző tevékenységek relatív súlya országonként eltér a gazdasági szerkezetnek megfelelően. A legfrissebb standardizált európai adatsor 2023-as, a 2024-es csak nem standardizált formában érhető el.
A halálos kimenetelű balesetek előfordulási arányában Magyarország közepesen teljesít, valamivel az uniós átlag alatt. A nem halálos kimenetelű balesetek adatai azonban azt mutatják, mintha Nyugat-Európában sokkal több baleset történne, mint Keleten.
Az Eurostat megjegyzi ugyanakkor, hogy ezek a számok nem tükrözik pontosan a valóságot, mivel a keleti tagállamokban feltehetően aluljelentéssel lehet számolni, vagyis a nem halálos kimenetelű eseteknek nem marad olyan szigorú nyoma, mint Nyugat-Európában. Mivel a halálos kimenetelt is tartalmazó eseteket nem lehet ilyen lazán kezelni, a valós rangsor vélhetően a nem halálos baleseteknél is hasonló lenne, ha a jelentési gyakorlat megegyezne.
