Whisper Ton figyelmeztetést kapott a GVH-tól

Whisper Ton figyelmeztetést kapott a GVH-tól

által K Sandor

Figyelmeztetést kapott a GVH-tól Whisper Ton

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szerdai közleménye szerint figyelmeztetésben részesítette Whisper Tont, mert a vizsgált közösségimédia-tartalmainak nagy részében nem jelölte megfelelően azok reklámjellegét.

A most lezárult eljárásban az influenszeren és vállalkozásán túl a vele partnerségben dolgozó influenszerügynökség, a PFR Group Hungary, valamint a reklámokat megrendelő három vállalkozás felelősségét is vizsgálta a versenyhatóság.

Az eljárásban 49 Instagram- és TikTok-posztot vizsgáltak meg. A GVH szerint ezek közel háromnegyedében nem megfelelően, néhány esetben pedig egyáltalán nem jelölte az influenszer, hogy reklámról van szó.

Mivel kis- és középvállalkozásról van szó, a GVH figyelmeztetésben részesítette az influenszert és cégét, illetve egy megfelelési program kialakítására és végrehajtására kötelezte.

Bírságot azon posztok esetében szabott ki, ahol a reklámjelleg feltüntetése teljesen elmaradt, így hirdetőként 5 millió forintos bírságot kapott a Coca-Cola Szolgáltató Kft.

Az influenszerügynökséggel és a többi vizsgált hirdetővel szemben viszont nem alkalmaztak szankciókat.

A GVH 2023 novemberében online ellenőrzést tartott a hazai influenszerek reklámozási gyakorlata miatt, ekkor kiderült, hogy csupán 20 százalékuk tartja be minden esetben a reklám feltüntetésére vonatkozó szabályokat.

2024 májusában aztán hat influenszerrel szemben indítottak eljárást. Ezek közül már csak kettő van folyamatban, a Kása Rolanddal, a Halmi Bencével és a Forstner Csengével szemben folytatott eljárásokat ugyanis már korábban lezárta a versenyhatóság.

Ezt is kedvelheted