Nélio Biedermann: Lázár – Egy Családi Történet
Nélio Biedermann, a fiatal svájci író, lenyűgöző módon meséli el egy magyar nemesi család sorsának felemelkedését és hanyatlását a 20. századi viharos események hátterében, egészen 1956-ig. A szerző stílusa atmoszférikus, amely magával ragadja az olvasót, és a családi rezidencia baljós mesebeli erdője életre kel az olvasó képzeletében, finom utalásokkal Gabriel García Márquez és Thomas Mann világára. Az olvasókat invitálja, hogy merüljenek el ebbe a különleges történetbe.
Az Üveggyermek
A sötét erdő széle, amelyet egy elmúló évszázadból még mindig hó borít, áll az első találkozása során, amikor Lázár Lajos, a vízkék szemű, áttetsző gyermek meglátja apját, akit halála után is apjaként tisztel. Vízkeresztkor történik ez, az erdő éppen magába zárja az utolsó szürkéskék fényt. A fiú születésének szobája az erdei kastély nyugati szárnyában található, közvetlenül a kékre festett szoba mellett, amelybe soha senki sem lépett be.
Miközben a bába asszony Lázár Sándor, a fiú apja, háta mögött tisztába tette a gyermeket, Sándor az ablaknál állt, az erdei aljnövényzetet fürkészve. Valami furcsa tűnt el a sűrűből, mikor a régi, jól ismert félelem, a megszokott pánik elöntötte. Ám ez a régi érzés hamarosan elhalványult, és lélegzetvételnyire megkönnyebbülve tapasztalta, hogy ő más, mint bátyja vagy anyja, csak egy kissé nyugtalan.
Otthon a báró és hatéves lánya, Ilona vacsoráznak egy hatalmas ebédlőasztalnál, amelyen elegendő hely van húsz vendég számára. Ilona, amikor először meglátja kisöccsét, komoly arccal szemléli a gyermeket, akit féltékenyen csúnyának nevez. Sándor, az apja, különös dühöngéssel reagál, ami a gyerek születésének feszültségéből fakad.
A vacsora után Sándor a dohányzószobába vonul, ahol némi csendes aggodalom fogja el a gyermekkel kapcsolatos gondolatai miatt. A falusi orvos, Török úr, aki sok évtizedes pályafutása alatt még soha nem látott ehhez hasonló gyermeket, megnyugtatja Sándort, hogy a gyermek egészséges, ám a vékony bőre a napfénytől veszélyeztetett.
Ahogy Sándor elképzeli a gyermekként eltöltött következő éveket, a gondolat, hogy megszabadulhatna a babától, átfut az agyán. Az élete mindig is olyan ritmusban folyt, ahol a hagyományokat tartotta szem előtt, és úgy tűnt, hogy az újszülött megjelenése mindezt megzavarja. Az apai minta ismét megjelenik Sándor mindennapjaiban, ahogyan hagyományait igyekszik tovább örökíteni.
Az események lassan bontakoznak ki, ahogy a fiatal lovászlegény, Pál, észreveszi Mária, a báróné, sebhelyeit, amelyeket az önsanyargatás nyomai képeznek az alkarján. Mária szavai, miszerint „ebből tudom, hogy még élek,” figyelemre méltóan tükröződnek a családi dinamika összetettségében.
Kilenc hónappal később a világra jön Lajos, aki folytatja a család történetét, miközben további titkok és drámák bontakoznak ki a félreértések és elhallgatások közepette.
Nélio Biedermann regénye, a „Lázár”, kíméletlenül és érzékenyen fedi fel a hagyományok, a család és a társadalmi normák súlyos terheit, miközben egy egész életen átívelő narratívával elkalauzolja az olvasókat a múltba.
