Tragikus baleset történt a tiroli hegyekben
Az Innsbruck közelében található Nordkette hegységben szörnyű tragédia történt, amikor egy 18 éves magyar túrázó életét veszítette. Az eset szerdán délután következett be, amikor a fiatalember ereszkedés közben 150–200 métert zuhant, és a helyszínen már nem tudtak rajta segíteni – adta hírül az ORF.
A helyi rendőrség tájékoztatása szerint a fiatal magyar túrázók – három 18 éves fiatal – a Hungerburgbahn állomásról indultak reggel, céljuk pedig a Nordkette egyik csúcsának megmászása volt. Az út során a Seegrube hegyi állomáson tartottak pihenőt, majd a túra folytatásához egy telefonos applikációt használtak a tájékozódás segítésére.
Az események tragikus fordulata akkor következett be, amikor a túra későbbi részén, a meredek teren az alkalmazás leállt. A fiatalok a Kemacher csúcs körüli területen elvesztették az irányt. A rendőrség nyilatkozata szerint az ösvény nélküli, rendkívül meredek, füves és sziklás területen folytatták az utat a csúcskeresztje irányába.
Délután negyed négy körül, körülbelül 2300 méteres magasságban egy kisebb platóra értek, ahol végül úgy döntöttek, hogy visszafordulnak. Az ereszkedés során azonban az egyik túrázó megcsúszott, és hatalmas magasságból, mintegy 150–200 métert zuhant a kőtörmelékes árokba.
Az egyik barátja azonnal segélyhívást kezdeményezett, míg a másik leereszkedett, hogy megpróbáljon segíteni a sérült társán. Sajnos a helyszínre érkező mentőhelikopter orvosa már csak a fiatalember halálát tudta megállapítani. A másik két túrázót a hatóságok biztonságban szállították el a baleset helyszínéről.
