Bayer Zsolt nyilatkozata után kétmilliót utaltak a NAV-nak az NKA-támogatásából

Bayer Zsolt nyilatkozata után kétmilliót utaltak a NAV-nak az NKA-támogatásából

által K Sandor

Bayer Zsolt köztartozás-mentességi nyilatkozata után három héttel milliókat vont le a NAV az NKA-támogatásából

Újabb részletek láttak napvilágot Bayer Zsolt NKA-támogatásaival kapcsolatban egy közérdekű adatigénylés nyomán. Az adatok szerint a publicista 2014-ben 3 millió forintos támogatást kapott egy magyar–lengyel kétnyelvű könyv kiadására, és a támogatás adminisztrációjához benyújtott nyilatkozatban cége képviseletében kijelentette, hogy nincs adó-, járulék-, illeték- és vámtartozása.

A megítélt összeg 90 százalékának, azaz 2,7 millió forintnak az előlegfolyósítása nem sokkal később el is indult. A Magyar Államkincstár azonban a folyósított összegből végül 2 millió forintot köztartozás miatt közvetlenül a NAV-nak utalt: 1,6 millió forintot áfatartozásra, 437 ezer forintot pedig társaságiadó-tartozásra számoltak el.

A köztartozás-mentességi nyilatkozat és a több mint kétmillió forintos levonás között mindössze 21 nap telt el.

Az NKA a támogatási szerződést egyébként már 2015 júliusában felmondta, a pénzt pedig vissza is fizették, igaz, csak öt évvel később, 2020 nyarán. A vállalt könyv a hat év alatt nem készült el, alig egy hónappal a visszafizetés után azonban az NKA újabb, szintén 3 millió forintos támogatást ítélt meg számára.

Bayer Zsolt korábban egy publicisztikájában reagált a támogatásokkal kapcsolatos állításokra. Akkor azt írta, hogy az adóit „akkurátusan” be szokta fizetni, de véleménye szerint bárkinek keletkezhet adótartozása „figyelmetlenség vagy egyéb ok miatt”.

A megismert végrehajtási iratok és cégtörténeti adatok szerint az évek során több végrehajtási eljárás is indult mind Bayer, mind cége, az 1100ÉV Kft. ellen. Bayer üzletrészét parkolási tartozások, kártérítési és perköltség-követelés, valamint gyermektartásdíj-hátralék és építményadó-tartozások miatt is lefoglalták, cégével szemben pedig 2015 és 2021 között összesen 19 NAV-végrehajtást jegyeztek be.

Ezt is kedvelheted