Magánaudencián fogadta Magyar Pétert XIV. Leó pápa
Csütörtök délelőtt magánaudiencián fogadta Magyar Péter miniszterelnököt XIV. Leó pápa a Vatikánban. A kormányfő Tarr Zoltán miniszterrel, valamint Velkey György és Czeti István államtitkárokkal utazott szerda este Rómába, és a vatikáni audiencián is ők tartottak vele.
A kormányfő és kísérete vatikáni látogatásának első állomása a Szent Péter-bazilika magyar kápolnája volt, ahonnan az apostoli palotákba mentek tovább a pápával való magánaudienciára.
Magyar Péter néhány perccel fél tizenegy után érkezett meg az apostoli paloták Szent Damazuszról elnevezett belső udvarára, ahol a svájci gárda díszőrsége sorakozott fel. A kormányfőt az apostoli paloták bejáratánál Peter Rajic érsek, a Pápai Ház prefektusa fogadta, valamint azok a pápai udvari méltóságok, akik Magyar Pétert és delegációját egészen a pápai könyvtárszobáig kísérték.
A magánaudencia után a miniszterelnök a szentszéki államtitkárságra ment tovább, ahol Paul Richard Gallagher érsekkel, valamint a Szentszéknél a magyar ügyekért is felelős Fabio Salerno atyával egyeztetett. A szentszéki államtitkár, Pietro Parolin bíboros nem volt jelen, mert az ENSZ közgyűlésén vesz részt New Yorkban.
A tárgyalások után a miniszterelnök a Szent Péter tér oldalában található, rászorulóknak fenntartott orvosi rendelőhöz ment, ahol Luis Marin de San Martin, a pápai szeretetszolgálat prefektusa kísérte a rendelőt vezető orvoshoz. A rendelőt Ferenc pápa állította fel 2015-ben, majd később tovább bővült.
A miniszterelnök vatikáni látogatása a Szent Péter-bazilika altemplomában található magyar kápolnában kezdődött. Magyar Péter az úgynevezett Imádság-kapun lépett be a bazilikába, amely bronzkapu az állam- és kormányfőknek van fenntartva. A magyar kápolna a bazilika altemplomában, Péter apostol és a pápák sírjai közelében található, és II. János Pál avatta fel 1980 októberében a Szent István alapította egykori magyar zarándokház örökségeként.
A magyar nyelvű misét Eredics Gergő, a Főegyházmegyei Hivatal irodaigazgató-helyettese mutatta be, aki hangsúlyozta, hogy a magyar szentek és boldogok közös vonása, hogy meghallották Isten szavát, és azt tettekre is váltották. Eredics atya a 2006-ban boldoggá avatott Salkaházy Sárára és a 2025-ben boldoggá avatott Bódi Mária Magdolnára emlékeztetett. A koncelebráló Zsódi Viktor, a piarista rend magyar tartománya főnöke Szent Gellért püspök, vértanú ünnepnapjára emlékeztetve a magyar szentek félelem nélküli tanúságtételéről beszélt, és hangoztatta, hogy Szent Gellért jelszava a „ne félj!” volt.
„A pápai audiencia előtt szentmisén vettünk részt a Szent Péter-bazilikában, a Magyarok Nagyasszonya kápolnában” – számolt be saját Facebook-oldalán Velkey György. Az államtitkár szerint meghatározó és felemelő pillanat volt utána Szent Péter apostol sírjánál állni, a kereszténység egyik legszentebb helyén.
A magánaudencia előtt a miniszterelnök meglátogatta II. János Pál pápa sírját a Szent Péter-bazilikában. „Ne féljtek!” – idézte Magyar Péter a korábbi pápa jelmondatát, ami elmondása szerint erőt ad és adott sokuknak a legnehezebb időkben. A bejegyzés alatt Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter azt írta, hogy ez a két egyszerű szó döntötte el, hogy csatlakozik a Tisza rendszerváltó csapatához. A poszt kommentszekciójában megjelent Orbán Viktor személyi titkára, Nagy János is, aki csak annyit írt, hogy „nekünk is”.
A miniszterelnök és delegációja szerda este utazott a Vatikánba, miután átadta a kormányülés vezetését Ruff Bálint miniszternek. Magyar Péterrel tartott Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Velkey György, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára és Czeti István egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkár is. „Nekem személyesen is óriási megtiszteltetés, hogy egykori piarista diákként, magyar miniszterelnökként képviselhetem a hazánkat a Vatikánban a Szentatyánál” – mondta a kormányfő szerdai videójában.
Magyar Péter az 1956-os forradalom 70. évfordulójának alkalmából két személyes ajándékot is vitt XIV. Leó pápának: az egyik XII. Piusz pápának az 1956. november 10-én a vatikáni rádióban a magyarokhoz intézett beszédének kézzel leírt változata, a másik pedig Mindszenty hercegprímás és bíboros emlékiratai, illetve annak első amerikai kiadása, amelyet az 1970-es években adtak ki New Yorkban. „Ugye a pápa is amerikai. Én ezekkel a személyes ajándékokkal készülök és nagy-nagy várakozásokkal” – mondta a miniszterelnök.
