9000 fős hiány a rendőrségen, de többen térnek vissza, mint leszerelnek

9000 fős hiány a rendőrségen, de többen térnek vissza, mint leszerelnek

által K Sandor

Még mindig 9000 fős hiány van a rendőrségben, de több a visszatérő, mint a leszerelő

Az elmúlt hónapokban országosan 288 fő távozott a rendőrségtől, miközben 434-en adtak be visszavételi kérelmet – derül ki a rendőrség friss adataiból. Ez azt jelenti, hogy több mint másfélszer annyian szeretnének visszatérni a testületbe, mint ahányan elhagyták azt.

A nyár folyamán a belügyminiszter arról beszélt, hogy mintegy 9000 rendőr hiányzik az egész országban, ebből Budapesten 2000 rendőrre lenne szükség az állomány feltöltéséhez.

A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet szerint ugyanakkor kérdéses, hogy a visszavételi kérelmet benyújtók közül mennyien vonják majd vissza jelentkezésüket, ha azt tapasztalják, hogy nem történt érdemi változás a rendőrségen belül. A szervezet alelnöke szerint a korábban távozók nem kizárólag anyagi okok miatt döntöttek a távozás mellett, hanem a humán körülmények és a felettesek hozzáállása is szerepet játszott a döntésükben.

A Belügyminisztérium a mostani megkeresésre a júliusi közleményére hivatkozott. Ebben azt írták, hogy az állomány megtartása, tehermentesítése és a hatékonyság növelése érdekében egy jogszabály-módosítási csomagot készítenek elő, amely az őszi ülésszakban kerül az Országgyűlés elé. Emellett dolgoznak a szolgálati öltözet és a képzés megújításán, valamint új életpályamodell létrehozásán is.

Ezt is kedvelheted