Elhunyt Marina Vlady, a francia filmművészet felejthetetlen alakja

Elhunyt Marina Vlady, a francia filmművészet felejthetetlen alakja

által K Sandor

Meghalt Marina Vlady francia színésznő

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt csütörtökön Marina Vlady francia színésznő, író és énekesnő.

Marina Vlady 1963-ban a cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat a Méhkirálynő című francia-olasz filmvígjátékban játszott szerepével. Pályafutása során szerepelt Jean-Luc Godard (2 vagy 3 dolgot tudok csak róla), Bertrand Tavernier (Kezdődjék hát az ünnep!) és Orson Welles (Falstaff – Éjféli harangszó) rendezéseiben is.

Az egyik főszerepet játszotta Jancsó Miklós 1969-es Sirokkó című filmjében, illetve szerepelt Mészáros Márta Ők ketten című, 1974-es drámájában is.

Marina Vlady apja Oroszországból került Franciaországba az első világháború alatt. Katonai pilótaként szolgált, emellett operaénekesként, színészként és több más művészeti területen is tevékenykedett. Anyja is orosz származású volt, balerina és táncosnő.

Vlady 16 évesen kezdte pályafutását az Özönvíz előtt című filmdrámában 1954-ben. A következő évben férjhez ment Robert Hossein rendezőhöz, akinek több filmjében is szerepelt.

1969-ben lett a felesége Vlagyimir Viszockij orosz énekes-költőnek, akinek a kedvéért Moszkvába költözött, és ahol férje 1980-ban bekövetkezett haláláig élt. Házasságának történetét Szerelmem, Viszockij című könyvében mesélte el, amely 1987-ben jelent meg. Később színdarab is készült ebből. Tucatnyi könyvet jelentetett meg, közöttük 2005-ben 24 kép/másodperc címmel az emlékiratait.

Pályafutása mellett az algériai háború óta aktív volt: aláírta a 343-ak Kiáltványát, amely a Nouvel Observateur című francia hetilapban 1971-ben követelte a nők abortuszhoz való jogát, támogatta a lakhatási engedély nélkül Franciaországban élőket, majd utolsó élettársával, Léon Schwartzenberg rákspecialistával létrehozta a lakhatáshoz való jogért küzdő szervezetet, a DAL-t – írták fiai az AFP-nek küldött üzenetükben.

Ezt is kedvelheted